A KMKSZ–UMP képviselőcsoportjának nyilatkozata a megyei közgyűlésben kialakult helyzetről

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői 1990 óta vesznek részt a Kárpátaljai Megyei Tanács munkájában, ahol legjobb tudásukkal igyekeznek képviselni választóik érdekeit.

Jelenleg – a múlt évi választások eredményének köszönhetően – a KMKSZ a harmadik-negyedik legnagyobb frakcióval rendelkezik a megyei tanácsban.

A múlt év hasonló időszakában a KMKSZ vezetősége tárgyalásokat folytatott valamennyi frakcióval annak érdekében, hogy egy stabil, széles koalíció jöjjön létre, amely megfelelőképpen tudja képviselni Kárpátalja lakóinak érdekeit, és lehetővé teszi az operatív döntéshozatalt.

Mivel koalíciós tárgyalásaink nem vezettek eredményre, felfüggesztettük részvételünket a megbeszéléseken.

A tárgyalások felfüggesztése után két nappal az SZBU fegyveres csoportjai látványos házkutatásokat tartottak a KMKSZ és az általa létrehozott alapítványok irodáiban, valamint a Szövetség elnökének lakásán, amelyek vélhetően a képviselők megfélemlítését is célozták.

Ilyen körülmények között a KMKSZ frakciója a megyei közgyűlés elnökének megválasztásában nem vett részt. A létrehozott koalíció később működésképtelennek bizonyult.

Ezt követően a KMKSZ frakciója, választói és egész Kárpátalja érdekeit szem előtt tartva csatlakozott az újonnan kialakult koalícióhoz, amely azonban mára de facto megszűnt létezni.

A kialakult helyzetben a KMKSZ képviselőcsoportjának véleménye szerint sürgősen tárgyalásokat kell folytatni egy széles koalíció megalakítása érdekében, amely biztosítaná a megyei tanács stabil, kiegyensúlyozott munkáját. A koalíció megalakulásának meg kell előznie a tisztségviselők személyéről szóló szavazást. Az elnök személyének jelölési joga a legtöbb szavazatot elnyert párt frakcióját illeti, amennyiben a megalakult koalíció másképp nem dönt.

Annak ellenére, hogy a rendvédelmi szervek által folytatott alaptalan bűnvádi eljárások továbbra is fenyegetik képviselőinket, a KMKSZ-frakció a választók érdekében kész részt venni egy széles koalíció munkájában.