A jubileumi ünnepség keretében adták át a Szakgimnázium és az Egán Ede Szakképzési Centrum Beregszászi Képzési Központ felújított épületét
Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF). A közelmúltban az intézmény infrastruktúrája egy újabb épülettel bővült, melynek ünnepélyes átadására november 8-án került sor Beregszászban. A felújított épületben – mely a jubileumi ünnepség helyszínéül is szolgált – kapott helyet a II. RF KMF Szakgimnáziuma, valamint az Egán Ede Szakképzési Centrum Beregszászi Képzési Központja.
Az épület teljes körű felújítása és kibővítése a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMF JA) közreműködésével Magyarország Kormánya és a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott Kárpátaljai magyar bázisiskolák támogatása c. projekt keretében valósult meg.
Az ünnepség elején a KMF JA képviselői ismertették az épület és a felújítás történetét. Az Alapítvány 2015-ben kapcsolódott be a kárpátaljai szakképzés fejlesztésébe. A külhoni magyar szakképzés éve keretében a Nemzetpolitikai Államtitkárság 16 millió forint értékű támogatást nyújtott a Beregszászi Szakszolgáltatási Líceum korszerűsítésére, ahol azonban a kérések ellenére nem állították vissza a magyar nyelvű oktatást. Ebből adódóan a szaklíceum és a magyar nyelvű szakképzés megteremtése érdekében a főiskola 2018-ban a Beregszászi Városi Tanács által megtartott aukción megpályázta a volt orosz iskola több mint húsz éve üresen álló, rossz állapotban lévő épületét, melynek középső része teljesen leégett. 2018. október 5-től 49 évre az intézmény bérbe vette az épületet és a hozzá tartozó földterületet. 2019–2021 között a Kárpátaljai magyar bázisiskolák támogatása c. projekt keretén belül 123 125 842 hrivnyát fordítottak az épület teljes körű felújítására, átalakítására, kibővítésére, valamint a főiskola további 42 300 000 forintot fordított az új intézmény berendezéseire, bútorzatára, illetve eszközvásárlásra.
A beszámolót követően Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke leleplezték az épület homlokzatára felhelyezett támogatói táblát, majd Csernicskó István rektor úrral, Orosz Ildikó elnök asszonnyal, Babják Zoltán polgármester úrral, valamint Kohut Attila rektorhelyettessel átvágták az átadást szimbolizáló nemzeti színű szalagot. A szalag darabjait ezután a főiskola vezetői átadták Soós Katalinnak, a Szakgimnázium igazgatójának és Nagy Istvánnak, az Egán Ede Szakképzési Centrum Beregszászi Képzési Központja igazgatójának.
Az épület felújításában közreműködött a KMF JA, így annak igazgatója, Tóth Tünde a munkálatok befejezéseként az iskola jelképes kulcsát átadta Soós Katalin igazgatónak, így feljogosítva a Szakgimnázium és az Egán Ede Képzési Központ diákjait és tanárait a létesítmény birtokba vételére.
A továbbiakban rövid köszöntőt mondott Jurij Szadvari, a Munkácsi Agráripari Koledzs igazgatója, aki sikereket kívánt a pedagógusok munkájához és a diákok tanulmányaihoz.
„Fény, tiszta falak, rend, igényes környezet, meleg, diákzsivaj…” – mutatott rá beszédében a korábbi állapottal szembeni kontrasztra Soós Katalin, a II. RF KMF Szakgimnáziumának igazgatója. „Ez nagyon megható pillanat az iskola életében s az én életemben is. Úgy gondolom, hogy tanáraink és diákjaink számára ez az épület a reményt, a jövőt, a jövőbe vetett hitet jelképezi” – jegyezte meg.
„Építeni, nem rombolni, hinni és nem csüggedni kell!” – az igazgató asszony Wekerle Sándor ezen gondolataira reflektálva kiemelte, hogy az idézetben megfogalmazott szellemiség volt jelen akkor is, amikor megálmodtak egy új, beregszászi magyar felsőoktatási intézményt, melyet 25 évvel ezelőtt sikeresen el is indítottak; s ez a szellemiség volt jelen akkor is, amikor 2011-ben aláírták a Szakgimnáziumot megalapító határozatot.
A Rákóczi-főiskolán és a Szakgimnáziumban ének-zene és néptánc szakköri foglalkozások zajlanak a Kokas Banda szakmai vezetésével. Soós Katalin köszöntőjét követően a Szakgimnázium diákjainak közreműködésével az általuk tanított darabból láthatott ízelítőt az egybegyűlt ünneplő közönség. Az előadással köszönetüket fejezték ki a megújult, immár élettel teli épületért.
Az előadást követően a történelmi egyházak képviselői áldást kértek az intézményre, az abban zajló tevékenységre, a jelenlévőkre, majd megszentelték az épületet.
Az ünnepség a Szakgimnázium dísztermében folytatódott, ahol Rákóczi imájának – mely a főiskola himnusza is egyben – eléneklése után Csernicskó István, a II. RF KMF rektora köszöntötte az egybegyűlteket. „Huszonöt éves a Kárpátaljai Magyar Főiskola. Egy ilyen évfordulón adja magát, hogy egy megtett útról, az elért eredményekről beszéljünk, s számot vessünk azzal, hogy honnan indulva, hogyan jutottunk el idáig. […] Mi azonban most mégsem hátra, hanem előre tekintünk” – szögezte le a rektor, hozzátéve, hogy számukra mind a főiskola, mind a szakgimnázium befektetés, invesztíció a fiatalokba, a közös jövőbe.
„Negyedszázaddal ezelőtt épp ennyi tőkéje volt annak a maroknyi csapatnak, amelyik megálmodta a jövőt és megalapította a főiskolát: lelkesedés, munkakedv és tömörülés, vagyis összefogás egy közös cél érdekében. Az akkori, huszonöt évvel ezelőtti befektetés – ma már egyértelműen látszik és számszerűsíthetően is igazolható – megtérült” – jelentette ki Csernicskó István, felhívva a figyelmet az intézmény folyamatos fejlődésére, stabilitására. Ünnepi beszédének végén köszönetet mondott a főiskola mindenkori támogatóinak, Magyarország Kormányának, a magas rangú politikusoknak, a döntéshozóknak, a főiskolai vezetőknek, oktatóknak, munkatársaknak, valamint minden egykor volt és jelenlegi hallgatónak a bizalomért.
„Nem kegyet gyakorol a magyar kormány, amikor támogatja ezt az iskolát és támogatja a kárpátaljai magyarságot, hanem természetes kötelességét teljesíti. […] Azért, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és a magyar emberek életminősége javuljon, a magyar államnak természetes kötelessége a külhoni magyarság megfelelő támogatása” – szögezte le ünnepi köszöntőjében Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Beszédében a történelembe visszatekintve felidézte, hogy Magyarország volt az első, amely elismerte a független Ukrajna létét, s kiemelte azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy az Európai Unió elfogadja Ukrajna vízummentességét. „Milyen kár, hogy a vízummentesség elfogadása után rövid időn belül Ukrajnában meghozták azt az oktatási törvényt, amely fenyegeti a magyar intézményeket” – húzta alá a politikus, aki emlékeztetett arra, hogy nagy tisztelettel tekintenek a magyarországi ukránságra, és soha semmi mást nem kértek, csak azt, amit ők természetesnek tartanak a magyarországi ukránság esetében, akik államalkotónak vannak elismerve mint őshonos kisebbség, annyi állampolgárságuk van, amennyit akarnak, s a magyarországi őshonos nemzetiségek tekintetében önigazgatásuk van. „S ez így helyes és természetes, ugyanis a kisebbségi jogok emberi jogok a közösség szintjén” – fogalmazott.
„Ha mi, magyarok bárhol a világon elfogadnánk azt, hogy léteznek olyan kisebbségi jogok, amelyek másokat megilletnek – például az Európai Unióban –, de minket, magyarokat, nem illetnek meg, akkor ezzel azt fogadnánk el, hogy kevesebbek vagyunk a többi európai kisebbségnél, a többi európai nemzetnél. Nem vagyunk senkinél sem kevesebbek! Ezért azok a nemzetiségi és kisebbségi jogok, amelyek természetesek az Európai Unióban, ha másnak járnak, nekünk is járnak! Tehát nem arról van szó, hogy a magyarság valamilyen extrémitást kér. Ha a kisebbségi jogok melletti kiállásunk természetes az Európai Unióban, s ha Ukrajna az unió felé akar közeledni, akkor ezeket a jogokat komolyan kell vennie” – hangsúlyozta Semjén Zsolt, hozzáfűzve: „Egyetlen ukránnak sem lesz jobb, ha a magyaroknak rosszabb. Azt szeretném, hogy az ukránoknak és a magyaroknak is jó legyen.”
A megoldás az lenne, ha a kárpátaljai magyar nemzetiség őshonos kisebbség lenne Ukrajnában – emelte ki Magyarország miniszterelnök-helyettese – hiszen fontos lenne, hogy szerzett jogainkat, iskoláinkat, nyelvünket, kultúránkat megőrizhessük. „Ennek megfontolását és elismerését kérjük, hangsúlyozva, hogy ezután olyan boldogan támogatjuk őket, ahogyan korábban azt tettük” – jelentette ki Semjén Zsolt.
„Ma a kárpátaljai magyarság a legsanyargatottabb kisebbség az egész Kárpát-medencében. De az önök nemzethűsége, kitartása és elkötelezettsége nekünk, magyarországi magyaroknak is példát ad magyarságból és emberségből is” – zárta beszédét a magyarországi politikus.
Az évforduló kapcsán a 25 éves intézményt köszöntötte még Anatolij Poloszkov, Kárpátalja kormányzója is, aki a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal nevében az odaadó és lelkiismeretes munkájukat elismerő oklevelet adott át a főiskola vezetőinek.
Ezt követően levetítették a főiskola születésnapjára készített – az elmúlt 25 évet összefoglaló – Tölgyfa. 25 éves a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola című dokumentumfilmet, mely K. Debreceni Mihály és Vass Tamás, a TV21 Ungvár munkatársainak munkája.
Az egykori Magyar Királyi Törvényszék épületében működő II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 1996 szeptemberében vált önálló, Ukrajnában hivatalosan bejegyzett felsőoktatási intézménnyé, melynek mindenkori célja a magyarajkú diákok magas szintű, színvonalas oktatása európai körülmények mellett. Huszonöt évvel ezelőtt kemény munkával sikerült elérni azt, hogy ma az intézmény a szülőföldön maradás, valamint a kárpátaljai magyar oktatás egyik legfontosabb bástyája.
Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke a hálaadás napjaként reflektált az ünnepre. Beszédében visszatekintett az elmúlt évek eseményeire, amelyek mind utat engedtek ahhoz, hogy ma együtt ünnepelhetünk. Felelevenítette a nehézségeket és a sikereket egyaránt, s köszönetet mondott mindenkinek, akik hozzájárultak a tevékenységükhöz, segítették az ügyüket.
Az ünnepség keretében Semjén Zsolt átadta Szőcs Zoltán író 4 000 kötetes könyvállományát a Rákóczi-főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának. Az adományt Szamborovszkyné Nagy Ibolya, a könyvtár igazgatója vette át.
A járványügyi helyzetre való tekintettel az TV21 Ungvár stábja élőben közvetítette az eseményt a Szakgimnáziumból, melyet a főiskola oktatói, munkatársai, valamint a diákok az átriumból kísérhettek figyelemmel.
Csuha Alexandra