A KMKSZ nyilatkozata A nemzeti közösségekről szóló törvénytervezet kapcsán

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) üdvözli Ukrajna elnökének kezdeményezését, mely újabb törvényben rendezné az országban élő nemzeti közösségek helyzetét. Meggyőződésünk, hogy a társadalmi béke és a stabilitás fenntartása nem valósítható meg az Alkotmányban foglalt nemzetiségi jogok, a nemzetközi kötelezettségvállalások és a nemzeti közösségek igényeinek megfelelő biztosítása nélkül. A jelenleg még érvényben lévő 1992-es, a nemzeti kisebbségekről szóló törvény az európai gyakorlatnak megfelelően viszonylag széles jogokat biztosít az országban élő nemzetiségek számára. Bízunk benne, hogy az új szabályozás tovább bővítené és nem szűkítené a már meglévő kisebbségi jogokat. Felhívjuk a döntéshozók figyelmét, hogy a tervezet szövegének ismerete nélkül lehetetlen érdemi vitát folytatni a kisebbségekkel a témában. Ezért kérjük, hogy a döntés meghozatala előtt hozzák nyilvánosságra a törvénytervezet teljes szövegét, és ebben az Ukrajna jövője szempontjából fontos ügyben vegyék figyelembe a nemzeti közösségek véleményét is.

2021. 07. 13.

A KMKSZ Elnöksége