Egy év kihagyás után ismét megtartották az Árpád-kupát

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) idén – a karanténszabályok enyhülésével – június 26-án megrendezhette az Árpád-kupa labdarúgótornát, melynek helyszíne Tiszacsoma volt. A torna alkalmával 10 csapat mérkőzött meg egymással két korosztályban: felnőtt és öregfiúk kategóriában. A rendezvény célja a közösségépítés mellett a történelmi emlékezés és a sportszeretet erősítése a fiatal generációban.

A csapatok kétszer tíz percben mérkőztek meg egymással, amit még a nagy hőség sem zavart meg.

A KMKSZ mindkét kategóriában képviseltette magát, és kitűnő eredményeket ért el, hisz a felnőttek között az általuk indított Kárpátalja csapat nyerte a tornát, míg az öregfiúk kategóriában megszerezte a második helyezést a dobogó legfelső fokára álló TV21 Ungvár csapata mögött.

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára szerint nagyon fontos volt megtartani ezt a kupát, mert a sportnak közösségépítő ereje van. A csapatok nagy lelkesedéssel érkeztek a tornára, hiszen másfél év bezártságot követően végre újra együtt tudtak játszani.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: „A programnak kettős célja van: az első, hogy a fiatalokban erősítsük a nemzettudatot, az idősebbekkel pedig együtt tudjunk emlékezni, tudjunk velük találkozni. A másik nagyon fontos dolog, hogy a fiatalokat a sport szeretetére neveljük. Ma 10 csapat jött el, ami nagyon szép szám, mivel így közel száz ember sportolt aktívan.”

A TV21 Ungvár csapata is részt vett az eseményen. Kulin Zoltán, a csatorna vezérigazgatója elmondta: „Ezek az alkalmak nagyon fontosak, ilyenkor a kollégák önfeledten szórakozhatnak, ismerkedhetnek. Ma két csapatot is kiállíthattunk a TV21 Ungvár stábjából – egy fiatalabbakból és egy idősebbekből állót –, ez mindenképp örvendetes.”

Pujó István, a TV21 Ungvár csapatának játékosa a meccset értékelve elmondta: „A csapatunk nagyon jól szerepelt annak ellenére, hogy a pálya és az időjárás megnehezítette a dolgunkat. Igyekeztünk mindent beleadni, s ebből adódóan sikerült megszereznünk az első helyet.”

A csapatok a meccseket követően értékes ajándékokat, trófeákat kaptak.       

VE