A KMKSZ Választmányának nyilatkozata

A KMKSZ Választmánya nagyra értékeli és köszöni, hogy a Magyar Kormány, figyelembe véve Szövetségünk kérését, lehetővé teszi Kárpátalja valamennyi lakója számára, hogy térítésmentesen beoltsák koronavírus elleni vakcinával. A vakcináció nemcsak életeket menthet, hanem visszaállíthatja a kárpátaljai lakosok normális kapcsolattartását Magyarországgal és az Európai Unió más országaival.

Ukrajnában a Legfelső Tanács elé terjesztették a nemzeti kisebbségekről és Ukrajna őshonos kisebbségeiről szóló törvény tervezeteit. A törvénytervezetek rendkívül diszkriminatívak, nem felelnek meg a hatályos alkotmánynak, Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak, a jelentős ukrajnai kisebbségek jogos elvárásainak. Szövetségünk – több ukrajnai kisebbségi szervezet támogatásával  – módosítási javaslatokat nyújtott be a nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezethez, illetve levélben kérte Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy terjessze ki az őshonos kisebbségekről szóló törvény hatályát a kárpátaljai magyarságra is. Továbbra is meggyőződésünk, hogy a soknemzetiségű Ukrajna területi egységének helyreállítása, a társadalmi béke és a stabilitás fenntartása nem valósíthatóak meg az alkotmányban foglalt nemzetiségi jogok, a nemzetközi kötelezettségvállalások és a nemzeti közösségek igényeinek megfelelő biztosítása nélkül.

Az Ukrán Oktatási Minisztérium és Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma tárgyalásokat folytat, többek között a kárpátaljai magyar és a magyarországi ukrán nemzeti közösségek oktatási helyzetéről. A tárgyalásokra az érintett közösségek képviselői nem kaptak meghívást, ugyanakkor szakmai konzultációk történtek. A KMKSZ Választmánya úgy véli, hogy az anyanyelven történő oktatáshoz való jog az alapvető emberi jogok része. A hatályban lévő, idevágó ukrán törvények diszkriminatívak, és igen jelentős mértékben korlátozzák a kárpátaljai magyarság meglévő jogait. A hatályos oktatási és nyelvtörvény keretein belül a kárpátaljai magyarság oktatási igényeinek kielégítése nem valósítható meg. A tervezett intézkedések a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás degradációjához, a magyar pedagógusok állásvesztéséhez, a kivándorlás felgyorsulásához vezethetnek.

Vidékünk egyik legjelentősebb problémája a határátkelés kérdése. A határokon való átlépés lassúsága, kényelmetlensége akadályozza a kapcsolattartást, gátolja Kárpátalja gazdasági fejlődését. A kérdés egyetlen hosszú távú megoldási lehetősége: új határátkelők nyitása és a meglévők bővítése, korszerűsítése. A KMKSZ Választmánya arra kéri az ukrán és a magyar kormányt, hogy mielőbb egyezzenek meg a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő megnyitásáról, a beregszászi elkerülő út építéséről, új Tisza-híd építéséről, az autópálya-összeköttetés megteremtéséről az ukrán–magyar határon.

A kárpátaljai magyarság megmaradása és fejlődése szempontjából rendkívül fontosak a magyar kormány által nyújtott támogatások, melyeket a Szövetségünk részvételével létrehozott alapítványok bonyolítanak. Örvendetes, hogy a nehéz gazdasági helyzet, az alapítványok ellen folytatott alaptalan bűnvádi eljárások ellenére folytatódik a szociális támogatások folyósítása és Kárpátalja oktatási, szociális, egészségügyi intézményeinek felújítása.

A KMKSZ Választmánya üdvözli, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács levélben fordult Ukrajna államelnökéhez és főügyészéhez a KMKSZ által létrehozott jótékonysági alapítványok ellen folytatott alaptalan eljárások leállítása ügyében.

A KMKSZ továbbra is támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit, és a kárpátaljai magyarság, Kárpátalja fejlődésének érdekében nyitott az együttműködésre valamennyi politikai erővel.

        

Jánosi, 2021. június 27.