„Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet”
A Nagybégényi turulos emlékoszlopnál a helyi római katolikus egyházközség énekkara hazafias dalokat énekelt, végül elénekelték a Boldogasszony Anyánk kezdetű régi himnuszt.
Illés Brigitta elszavalta Juhász Gyula Trianon című versét. Majd Gyebnár István beregszászi magyar konzul mondott rövid beszédet: „Célunk, hogy aki magyarnak született, maradhasson magyar akkor is, ha a szülőföld a politikai földrajz, vagy a közigazgatás szempontjából nem Magyarországon van. Fontosnak tartjuk, hogy a határokon kívül rekedt magyaroknak minden lehetőségük meglegyen arra, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat, ápolják kulturális örökségüket, jólétben és biztonságban éljenek. Magyar identitásuk megőrzésében különösen nagy szerepe van annak, hogy az oktatás teljes spektrumában lehetőségük legyen anyanyelvükön tanulni és a társadalmi élet minden területén használhassák anyanyelvüket ott, ahol földrajzilag összefüggő területeken élnek. Olyan korban élünk, amikor Magyarországnak esélye van arra, hogy az elvesztett XX. század után a magyarok sikeréről szóljon a XXI. század…” ̶ fogalmazott a magyar diplomata.
A turulmadaras emlékművet megkoszorúzta Gyebnár István konzul, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke Molnár Lászlóval, a KMKSZ kulturális titkárával, Nagy Anikó, a Nagybégányi Kistérségi Önkormányzat polgármestere, Szimcsera János, a KMKSZ Nagybégányi Alapszervezetének elnöke, valamint Komári Ibolya, a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetének elnöke.
A KMKSZ Nagybégányi Alapszervezete nemzeti összetartozás napi focitornát is szervezett hat közeli település csapatainak részvételével.
dózsa