A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola (II. RF KMF) szervezésében a beregardói Perényi Kultúrkúria udvarán ültették el az összetartozás fáját.
„… a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” – idézték a szervezők a 2010. évi XLV. törvényt, melyet a Magyar Országgyűlés képviselői fogadtak el a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről.
„Mai napon egy érdekes kettősséggel állunk szemben, hisz június 4-e a magyarság történelmének legnagyobb gyásznapja, illetve a nemzeti összetartozás napja is egyben” – kezdte ünnepi beszédét Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul. Folytatásként aláhúzta, hogy „mi, magyarok nem szeretnénk a múltba révedezni, hanem a jövőt építeni”.
Csernicskó István, a II. RF KMF rektora beszédében elmondta, hogy ők mint társadalomtudósok úgy tartják, hogy a nemzet egy konstruált közösség, melynek jelentése nem más, mint hogy tagjai között nincs vérségi vagy rokonsági kapcsolat. „Ami összeköti az egy nemzethez tartozókat, az a közös nyelv, a közös kultúra, az együtt megélt történelem” – folytatta a már megkezdett gondolatát a rektor, majd hozzátette, hogy mi, magyarok már több mint száz éve bizonyítjuk, hogy ha akarjuk, akkor ez a kapocs olyan erős, hogy elhibázott történelmi és politikai döntések sem képesek azt szétszakítani. „Nekem ezt jelenti a nemzeti összetartozás napja” – zárta szavait dr. Csernicskó István.
Ezt követően a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola növendékei léptek fel. A gyerekeket a Kokas Banda kísérte és készítette fel. Első ízben tangóharmonika-bemutatót hallhattak a vendégek, melyet a legfiatalabb péterfalvai gyerekek rábaközi táncokat bemutató csoportja követett, de voltak itt beregi népdalok, szatmári verbunk és csárdás is. A műsort Rádik Krisztián tánctanár és Debrey Gabriella kalotaszegi táncai zárták.
A színvonalas előadást követően került elültetésre a nemzeti összetartozás fája, melynél segítő kezet nyújtott Szilágyi Mátyás főkonzul, Csernicskó István rektor, Vince István alpolgármester, valamint Pallagi Marianna, a PCS igazgatója.
„Jelképezze ez a fa az életet a megmaradásunkat, és a magyarság összetartozását!” – szólt a zárszó a Perényi Kultúrkúria udvarán.
SD