A márciusi ifjakra emlékeztek Técsőn

A 173 évvel ezelőtti magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztek Técsőn, a Kossuth-szobor előtt. A szűk körű eseményen a helyi civil, egyházi és oktatási intézmények vezetői jelentek meg, és helyezték el az emlékezés koszorúit. Sari József a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta: a helyi kisebbség számára nincs más kiút, csak az, ha megtalálja a megfelelő kapcsolatot a vidéken élő nemzetiségekkel.

Az eseményen Hajgató Tamás beregszászi magyar konzul felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét a határon túli magyarok számára. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: „Második éve vagyunk abban a helyzetben, hogy nem tudunk úgy ünnepelni, ahogyan szeretnénk. Nem tudjuk megünnepelni azt a két nagyon fontos gondolatot, amely minden korra jellemző: a szabadság és a függetlenség gondolatát. Ady szavaival élve: »Hiszen magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad.« Nincs más kiút, nincs más sorsunk, nekünk meg kell találni a megfelelő kapcsolatot egymással, vagyis József Attilát idézve »s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés«. S ez tényleg nem kevés. Ez nagyon komoly és felelősségteljes feladat mindannyiunk számára. Bízom benne, hogy eljön még újra az ünnep valódi lehetősége, ahol együtt nagy közösségben megélhetjük a közös emlékezést” – fogalmazott Sari József.

Az eseményt szűk körben, betartva a karanténszabályokat rendezték meg. Az ünnepségre Takár Károly Katyó aknaszlatinai ultrasportoló kerékpárral érkezett, akik tiszteletből 50 km-es távot tett meg a kedvezőtlen időjárás ellenére is, adózva ezzel a 1848-as hősök emléke előtt.

VE