Jó tett helyébe jót várj?

Magyarország már többször is bizonyította, hogy a jószomszédsági kapcsolatok iránt mindig tárgyalóképes. A Kárpátalján élő emberek tudják, hogy ezek nem csupán szavak, nem üres ígéretek, hisz rengeteg támogatást kapnak az itt élők. Nincs ez máshogy a belső ukrajnai területekkel sem, hisz januárban a korábban Kárpátaljára érkező 50 lélegeztetőgép mellett az ország többi része is ugyanolyan támogatásban részesült.

A belső ukrajnai lélegeztetőgép-projekt első része február ötödikén zárult le. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviselete és az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ együttes munkájának köszönhetően az ajándékba kapott lélegeztetőgépeket sikeresen eljuttatták Lemberg, Ternopil, Hmelnickij, Rivne, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk, Mariupol és Herszon városaiba. Fontos megjegyezni, hogy nem csupán a megyeközpontok kórházai jutottak hozzá az életet mentő berendezésekhez, hanem megyénként négy-öt kisebb, járási kórház is részesült az adományból. Ezek a gépek legtöbb esetben a sürgősségi osztályokra kerülnek. Mivel vadonatúj gépekről van szó, remélhetőleg hosszú éveken keresztül mentenek majd életeket.

„A logisztika nem volt egyszerű. Nagy értékű gépekről van szó, ezért elengedhetetlen volt a szállítmány fegyveres őrséggel ellátott kísérete. A logisztikát lebonyolító szervezetek és az ukrajnai magyar konzulátusok rengeteg köszönőlevelet kaptak. Azon kórházak dolgozói, akikhez érkezett a nagy értékű szállítmányból, rendkívül hálásak és boldogok a segítségért. Néhányan elmondták, hogy ilyen komoly lélegeztetőgépeket még sosem kaptak az ukrán államtól” – nyilatkozta Gerevics János, az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ vezetője.

A következő lépés nem más, mint ezeknek a többmilliós gépeknek a „harcba” állítása. Természetesen ezeket a gépeket akárki nem üzemelheti be, csupán a megfelelő engedélyekkel rendelkező szakemberek tehetik. Nem nagy ördöngösség ilyen embereket keresni, hisz Kárpátalján is sikerült megoldani az ide érkezett mind az 50 gépnek a beüzemelését. A belső Ukrajnába érkezett gépek beüzemelését is ugyanaz a vállalat fogja lebonyolítani, amely elvégezte a munkafolyamatot itt, Kárpátalján. Amint megkötik a szükséges szerződéseket, végigjárják az egészségügyi intézményeket, beüzemelik a gépeket, megtanítják a személyzetet a lélegeztetőgépek helyes kezelésére, s cdsak azután adják ki az engedélyt a gépek használatára. Remélhetőleg az ukrán bürokrácia nem húzza el túlságosan ezt a folyamatot, hisz emberéletek is múlhatnak ezen.

A szállítmány összértéke 3,5 millió euró.

ZsT