A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mélységesen felháborítónak tartja a szürtei kistérségi képviselők minden törvényi alapot nélkülöző vegzálását. A magyar nemzeti imádság eléneklése kapcsán ellenük indított eljárás és a hazaárulással való megvádolás példátlan eset a független Ukrajna eddigi történetében. A nemzetiségi szimbólumok (nemzeti trikolór, himnusz, címer) használatát a kulturális autonómia keretén belül Ukrajna Alkotmánya és az 1992-es nemzetiségi törvény is biztosítja.
A KMKSZ továbbra is úgy véli, a szürtei eset is annak a koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásnak a része, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl, a kárpátaljai magyarság és vezetőinek megfélemlítése.
A Szövetség ismételten felhívja Magyarország és a nemzetközi szervezetek figyelmét az ellenünk állambiztonsági eszközökkel folytatott politikai nyomásgyakorlásra, s felszólítja az ukrajnai illetékes szerveket, hogy haladéktalanul vessenek véget a kárpátaljai magyarok ellen folytatott koncepciós eljárásoknak.
Ungvár, 2020. december 14.
A KMKSZ Elnöksége