Técsőn is megemlékeztek az aradi vértanúkról

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Técsőn is szűk körben tartott megemlékezést az 1848–49-es forradalom vértanúiról. Az eseményen Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke kiemelte: „Az aradi vértanúk a haza iránti hűség példaképei, mely példakép kell, hogy előttünk lebegjen célként most, a választások előtt.”

A Kossuth-szobornál október 6-án megtartott megemlékezésen Beke Mihály András, első beosztott konzul beszédében elmondta: „Az aradi 13 vértanú mellett ugyanezen a napon kivégezték Batthyány Lajos felelős miniszterelnököt is, erre emlékezünk”. A konzul szerint az osztrákok sosem bocsátották meg a magyaroknak, hogy a magyar hadsereg világosnál nem az osztrák hadsereg előtt tette le a fegyvert, hanem az oroszok előtt. „Az osztrákok szándékosan gyásznapnak szánták október 6-át a magyar nemzet számára. Herder jóslata ellenére ezer éve ott vagyunk Európa térképén, mint az egyik legrégebbi állam. Október 6-a üzenete: a magyarság rendíthetetlen szabadságvágya. Olyan nemes eszméért haltak meg olyan tisztek, akik nem is voltak magyar származásúak – ez a rendíthetetlen szabadságvágy az, amely ott tart minket Európa térképén” – emelte ki Beke Mihály András.

„Azokra a katonákra emlékezünk október 6-án, akik számára nemzetiségüktől függetlenül a hűség és szabadságszeretet volt a legfontosabb, és akik vállalták mindezekért vállalták a halált” – emelte ki Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke beszédében.

A técsői szórványsziget számára nemzeti megemlékezéseink és ünnepeink egyben a magyar identitás erősítését, a közösségi kohéziós erőt is jelentik. A helyiek minden évben Kossuth Lajos szobránál helyezik el az emlékezés koszorúit.

Kékesi Sándor, a KMKSZ Técsői Alapszervezetének elnöke az emlékezés kapcsán elmondta: „Tudjuk, hogy a vértanúk a saját életüket áldozták fel a nemzet ügyéért. Ez a gyásznap a szívünkben azt jelenti, hogy összetartozunk, és össze kell, tartozzunk mindenképpen.”

A megemlékezésen jelen voltak a helyi közösség magyar szervezeteinek és intézményeinek képviselői és a beregszászi konzulátus képviselete.

Váradi Enikő