Brenzovics László a behívásról: A külföldön tanulóknak is jár a halasztás

Levélben fordult Bohdan Cseremiszkijhez, a Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hadbiztosához Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, közbenjárását kérve a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló kárpátaljai diákok nevében, akik behívásuk elhalasztását kérik tanulmányaik befejezéséig.

A KMKSZ elnöke jelezte, hogy a külföldi, többek között magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló kárpátaljai magyar fiatalok, akik a nagyszőlősi, beregszászi és ungvári hadkiegészítő parancsnokságokon vannak nyilvántartva, nem kapnak halasztást a sorkatonai szolgálat megkezdésére tanulmányaik befejezéséig. A hadkiegészítő parancsnokságokhoz forduló fiatalok azt a tájékoztatást kapják, hogy esetükben nincs alapja a halasztásnak, mivel a halasztás állítólag csak abban az esetben adható meg, ha a kérelmező személy ukrajnai felsőoktatási intézményben tanul – írja a KMKSZ elnöke.

Ugyanakkor, mutat rá Brenzovics László, A hadkötelezettségről és katonai szolgálatról szóló törvény 17. cikkelye úgy fogalmaz, hogy a katonaköteles korúak halasztásra jogosultak a sorkatonai szolgálat megkezdése alól tanulmányaik teljes idejére. A halasztásra való jogosultság azokra is kiterjed, akik Ukrajna nemzetközi szerződései alapján külföldi országok oktatási intézményeiben folytatják tanulmányaikat – tette hozzá a kárpátaljai magyar politikus. A KMKSZ elnöke rámutatott, a hatályos jogszabályok nem tartalmaznak olyan rendelkezéseket, amelyek korlátoznák a külföldön tanulóknak a halasztáshoz való jogát.

Brenzovics László emlékeztette a Kárpátalja megyei hadbiztost, hogy az Alkotmány értelmében az államhatalmi és önkormányzati szervek, valamint tisztviselőik kötelesek az Ukrajna Alkotmányában és törvényeiben rögzített módon és hatásköreikkel összhangban eljárni. Következésképpen a külföldön tanuló diákok jogosultak halasztást kapni a sorkatonai szolgálatra való behívás alól, és a halasztás megtagadása a hadkiegészítő parancsnokságok tisztviselői részéről nyilvánvalóan törvénybe ütközik.

A fentiekre való tekintettel a KMKSZ elnöke arra kérte Boh­dan Cseremiszkijt, hogy elkerülendő a diákok alkotmányos jogainak sérülését, világosítsa fel a halasztás kérdésében az alárendelt hadkiegészítő parancsnokságokat.

(hk)