Átadták a beregardói Perényi Kultúrkúriát

Beregardóban szeptember 23-án Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára jelenlétében átadták a Perényi Kultúrkúriát.

Az először a XIV. században említett Beregardó legjelentősebb birtokosa az évszázadok során a Perényi-család volt. Ők emelték az 1700-as években a Vérke partján az egyszintes kúriát, s hosszú időn át innen irányították kiterjedt birtokaikat – tudhattuk meg egyebek mellett az épület történetét ismertető Kiss Juliannától, a Tulipán Tanoda igazgatójától. 1783. november 18-án itt született báró Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye főispánja, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, az 1848–49-es szabadságharc vértanúja. A mártír politikus halálának 150. évfordulója alkalmából az épület falán 1999-ben emléktáblát helyeztek el.

A XX. században erősen leromlott állagú, 360,1 négyzetméter alapterületű épületet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2016-ban 25 évre bérbe vette a Beregszászi Városi Tanácstól. Felújítása 2016 és 2020 között a Külgazdasági és Külügyminisztérium Keleti Partnerség Programja keretében biztosított támogatásból, illetve Tarlós István korábbi budapesti főpolgármester közbenjárására a magyar főváros hozzájárulásából történt meg, a tereprendezéssel együtt mintegy 14,1 millió hrivnyából.

Az épületben megtekinthető a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával létrejött Perényiek 1271– (A Perényi család három ágának története) című kiállítás. Ugyancsak állandó kiállításként láthatók a báró Perényi Zsigmond életét bemutató grafikák, amelyeket Franz Szabad, a Perényi család leszármazottjának megbízásából készített Szeifried Zoltán festő- és grafikusművész. Az alkotásokat Franz Szabad egy a bárót ábrázoló restaurált olajfestménnyel együtt a beregszászi főiskolának adományozta.

A kultúrkúria a jövőben helyt ad a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskolának, míg az alagsorban kialakított konyha és pincehelyiség a főiskola Egán Ede Szakképzési Centrumának, illetve Földtudományi és Turizmus Tanszékének egyik gyakorlóhelye, kárpátaljai borok bemutatóhelye lesz. Az épület, annak parkja, játszótere egyaránt szolgálja majd a helyi közösséget, ezenkívül helyt ad majd a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet kulturális rendezvényeinek, kézműves-foglalkozásainak, borkóstolóinak, valamint gasztrokulturális eseményeinek – hangzott el.

Az épületet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, valamint Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára avatta fel.

A kommunizmus végével megszabadultunk a diktatúrától, de nehéz örökség és számos feladat maradt hátra, például a kommunisták által szántszándékkal veszni és lepusztulni hagyott magyar építészeti örökség felújítása, rendbe tétele, amire Magyarország határain kívül is szükség van – jelezte beszédében Szijjártó Péter. Ránk maradt, hogy ezeknek az épületeknek új és értelmes funkciót találjunk, és visszaadjuk azokat a magyaroknak, mégpedig hosszú távú használatra – tette hozzá.

„Több mint szimbolikus, hogy míg Európa nyugati felében sorra zárják be a templomokat, addig a Kárpát-medence magyarok lakta területein, beleértve az anyaországot is, az elmúlt tíz esztendőben 2800 templomot újítottunk fel, és 100 új templomot építettünk – mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter. – Ugyanígy vagyunk a régi kúriák és kastélyok épületeivel is. Az elmúlt négy esztendőben 18 kastélyt és 15 várat újítottunk fel, adtunk át a magyaroknak és a látogatóknak használatra, megtekintésre.”

Az ilyen kastélyok és kúriák korábban a magyar, és ezáltal az európai kultúra fellegvárai is voltak, s most a XXI. századi igényeknek megfelelően, újraértelmezett formában kapják vissza e szerepüket – jelezte a szónok.

„Azt kívánom Beregszász város lakosságának, az itt élő magyaroknak, a főiskolának és az üzemeltető civil szervezetnek, hogy a lehető legtöbb eseményre, a lehető legtöbb magyar embert tudják ide bevonzani, legyen ez a hely az itteni magyar közösség, az egész kárpátaljai magyarság megőrzésének és megerősítésének helyszíne” – zárta szavait a magyar külügyek irányítója.

Az avatóünnepség keretében Szijjártó Péter, Brenzovics László, Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke és Pallagi Marianna, a PCS igazgatója megkoszorúzta Perényi Zsigmond emléktábláját. A továbbiakban a magyar külügyminiszter, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium küldöttsége megbeszélést folytatott a KMKSZ vezetőivel, majd Szijjártó Péter és Brenzovics László sajtótájékoztatót tartott.

(zzz)