Képviselőjelölteket állított a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt

A „KMKSZ”–Ukrajnai Magyar Párt szeptember 19-i pártgyűlésén döntött az október 25-i önkormányzati választáson induló képviselőjelöltek listájáról. A párt tagjai megszavazták a jelöltlistákat a megyei, a járási, a kistérségi, valamint a városi tanácsokba, amelyekkel a „KMKSZ”–Ukrajnai Magyar Párt részt vesz a választáson.

A gyűlésre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában került sor, melynek levezető elnöke Barta József, a KMKSZ alelnöke volt. A résztvevők egyöntetűen szavazták meg a képviselőjelölteket körzetenként. A KMKSZ által állított megyei listát Brenzovics László vezeti.

„Óriási munkán vagyunk túl, hiszen Kárpátalja minden olyan településén, járásában és a megyében is indítunk jelölteket, ahol magyarok élnek – ez több száz képviselőjelöltet jelent” – nyilatkozta Brenzovics László, a KMKSZ elnöke. A KMKSZ nagyon fontosnak tartja a választásokat, amelynek rendkívül nagy a tétje: „Egyrészt fontos, hogy bejussunk minden szintre, hogy a magyarság és a magyar érdek képviseltetve legyen, másrészt, hogy tudjuk folytatni azokat a fejlesztéseket, amelyeket az elmúlt években véghez vittünk Kárpátalján” – húzta alá. Folyamatban van jelenleg az óvodafejlesztési program, a bázisiskola-program, a Keleti Partnerség program, az Egán Ede-terv végrehajtása, szociális támogatások és más tervek a jövőre tekintve – tette hozzá a KMKSZ elnöke.

„Akárhogy nézem, az élet minden pontja egy politika – legyen az oktatás, egészségügy stb. –, s úgy működik, mint egy háztartás. Tudjuk azt, hogy pénz mindig arra van, amire beosztjuk, és amire oda akarjuk adni. Ezért a nagygazdaságban is ott kell lennünk, hogy a mi ügyeinkre – az anyanyelvi oktatásra, az egészségügyre, az úthálózatra… – legyen állami pénz” – fogalmazott Orosz Ildikó, kiemelve: „Az lesz a miénk, amit kiharcolunk! Ezért el kell menni szavazni, és olyan embereket választani, akik ezt a harcot tovább viszik!”

A magyar érdek megjelenítése a különböző szintű tanácsokban csak magyar pártok jelöltjei által működik – jelentette ki Barta József, hozzátéve: a magyar képviselők olyan számban legyenek jelen a tanácsokban, hogy súllyal rendelkezzenek és befolyásolni tudják azokat a döntéseket, amelyek mindannyiunk életére kihatnak.

Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai és kommunikációs titkára a TV21 Ungvár stábjának elmondta: „A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és annak pártja ma egy rendkívül fontos döntést hozott meg: indulunk a választáson, és sikerült véglegesíteni a listáinkat. Olyan jelöltekkel indulunk neki ennek a választásnak, akiknek valóban Kárpátalja az első! Nincs más hátra, mint előre!”

A KMKSZ előrelátását bizonyítja, hogy sok fiatal került fel a listákra – hangsúlyozta Dobsa István, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének elnöke. „Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon helyes döntés, hiszen nekünk, fiataloknak nagyon fontos az, hogy ne engedjük ki a kezünk közül a jövőnket. Ott kell lennünk, ahol ezek a döntések születnek, s ezúton is minden fiatalt arra biztatok, hogy október 25-én vegyenek részt a választásokon, szavazatukkal pedig támogassák a KMKSZ jelöltjeit!”

Csuha Alexandra