Egészségügyi egységcsomagot kapott az izsnyétei óvoda

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) folytatta az egészségügyi egységcsomagok átadását a Munkácsi járásban. Szeptember 11-én az Izsnyétei Napocska Óvoda számára adtak át egészségügyi eszközöket, ezzel segítve az intézmény működését a járványhelyzetben.

Az átadáson a község polgármestere, Orosz János és a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, Orosz Szilvia adták át a segélycsomagot az óvoda vezetőjének, mely egészségügyi maszkokat, kesztyűket, fertőtlenítő szereket, valamint hőmérőt tartalmazott.

Orosz Szilvia, a KMKSZ Izsnyétei Alapszervezetének elnöke az átadó kapcsán elmondta: „Igyekeztünk felmérni az igényeket, hogy pontosan mire lenne szükség. Az óvoda igazgatója jelezte számunkra, hogy melyek azok az eszközök, amelyekből hiány van, s ebből adódóan igyekeztünk mielőbb segítséget nyújtani az intézmény számára. A KMKSZ már korábban is segítette a községet a járvány idején, hiszen a helyi orvosi rendelő is kapott támogatást. Mivel a falu két nemzetiségű, és az óvodában magyar és ukrán gyerekek is járnak, így mi mindenkinek segítünk” – fogalmazott Orosz Szilvia alapszervezeti elnök.

Hajdos Ahnetta, az Izsnyétei Napocska Óvoda igazgatója kérdésünkre elmondta: „Az óvodában három csoport működik, ebből egy magyar, és kettő ukrán csoport. Összesen 48 gyerek jár az intézménybe. Igyekeztünk mindent úgy megoldani, hogy a karanténszabályokat betartva is járhassanak a gyerekek az óvodába. A magyar csoportban jelenleg 18 gyermek jár, lett volna több is, de a karantén miatt nem bővíthettük a létszámot. Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik segítik az óvodánk működését, köszönöm a KMKSZ-nek, hogy az egységcsomag által is segítik munkánkat”.

A KMKSZ a megye minden területén segíti az óvodák működését, az eszközök által az intézmények a karanténszabályoknak megfelelően működhetnek.

VE