„Dobó István alakja példamutató minden magyar számára”

Az egykori várkapitányra emlékeztek Szerednyén

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet 2014 óta minden évben megrendezi DobóFesztjét, amellyel a magyar történelem egyik legnagyobb hőse, a Szerednyén született Dobó István emléke előtt tisztelegnek. A járványhelyzet miatt idén a fesztivál elmaradt, a megemlékezésre azonban csendes koszorúzás keretében került sor a községben található Dobó-pincében szeptember 6-án.

Az eseményen elsőként Orosz Ildikó, a PCS elnöke köszöntötte a megjelent emlékezőket. „Néhány száz évvel ezelőtt kicsit hasonló volt a szituáció, mint most, mert Dobó Istvánék a várat, s egyúttal a vár mögötti felvidéket védték az akkor betörő pogányokkal szemben. A kereszténységet és Európát védték, s hősies kiállásuknak köszönhetően őseink nem kerültek pogány kéz alá, megmaradtak városaink, falvaink, kereszténységünk. Ezt ne feledje el se ruszin, se szlovák, se magyar, aki Szerednyén él” – hangsúlyozta Orosz Ildikó, hozzátéve: ilyen emberekre van szükség azért, hogy azt a közösségi kultúrát, amelyet kialakítottunk Kárpátalján, meg tudjuk őrizni évszázadok múlva is.

Szerednyének a magyar és az összeurópai történelemben betöltött fontos szerepét emelte ki ünnepi beszédében Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke: a XIII. században templomosok várat építettek a falu fölé, s itt született és hunyt el Dobó István, a híres várkapitány, aki megvédte Európát a török seregtől. „Dobó ugyanakkor gazdálkodó ember is volt, például a fogságba ejtett törökökkel ásatta ki a máig látogatható szerednyei pincerendszert, emellett nevéhez fűződik a szerednyei borvidék felvirágoztatása” – emlékeztetett a hős sokszínű alakjára. „Dobó Istvánra emlékeznünk kell, azért is, hogy megőrizzük Kárpátalján azt a lelkületet, amit őseink több száz éven keresztül fenntartottak, amelyhez hozzátartozott a nemzetiségek közötti béke is, és az is, hogy mindig voltak emberek, akik kiálltak a kereszténység, az európai kultúra és a helyi értékek mellett” – szögezte le a KMKSZ elnöke.

A köszöntőket követően a megemlékezők – köztük Orosz Ildikó, Brenzovics László, Buhajla József ungvári magyar főkonzul, Beke Mihály András beregszászi magyar első beosztott konzul, Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megbízott rektora, Emerih Krickij, Szerednye polgármestere, Babura Marianna, a KMKSZ Szerednyei Alapszervezetének elnöke, valamint Roják Mária, a KMKSZ Császlóci Alapszervezetének elnöke – elhelyezték Dobó István mellszobránál koszorúikat.

CsA