Szent István-napi koszorúzások Tiszacsomán és Benében

A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban, valamint a Benei Általános Iskolában található fából faragott Szent István-szobroknál is megemlékezett a magyar államalapításról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) augusztus 20-án, Szent István király ünnepén.

A Benei Általános Iskola előcsarnokában id. Molnár László helyi alapszervezeti elnök köszöntötte a megjelenteket, aki aláhúzta: az alapszervezet újjászerveződése óta minden évben megemlékeznek a magyar államalapító királyról. „Igyekszünk az itteni magyarságban tartani a lelket ezzel a rendhagyó megemlékezéssel is, s bízunk benne, hogy látván minket a falubeliek csatlakozni fognak hozzánk – ugyanúgy, mint eddig is –, megmutatva, hogy a magyarság nem hátrál meg” – fogalmazott id. Molnár László.

Az ünnepség keretében Ferku Szilveszter Reviczky Gyula Szent István napján című verséből szavalt részletet, majd a helyi fiatalokból álló csoport Oláh Ibolya Magyarország című dalát énekelte, s közben a megemlékezők elhelyezték koszorúikat Szent István szobránál.

A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy a szervezet megyei, járási és alapszervezeti szinten minden évben megemlékezik Szent István királyról és a magyar állam alapításáról augusztus 20-án. „Sajnos a karantén miatti korlátozások idén nem engedélyezik, hogy hagyományos rendezvényt tudjunk tartani, ezért a helyszíneken koszorúzással emlékezünk meg az államalapításról és Szent István királyról” – mondta. „A kárpátaljai magyarság szülőföldjén való megmaradásának záloga hagyományainak és kultúrájának megtartása és átadása a következő generációnak. Ehhez pedig fontos, hogy az ilyen jeles napokról megemlékezzünk” – szögezte le a KMKSZ kulturális titkára.

Az emlékparkban található Szent István-szobornál Balega Dávid tolmácsolásában Juhászné Bérces Anikó Fohász Szent István királyhoz című versét hallhatta a közönség, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke a tudósítónknak adott interjúban a rendhagyó megemlékezések kapcsán kiemelte: „Szobrot is állítottak Szent István királyunknak, ami azt mutatja, hogy nem felejtették el Szent Istvánt és tanítását. A magyarság legnagyobb tettét, alkotását ő hozta létre: megalapította a magyar államot, felvette a kereszténységet, s ennek köszönhetően ezer év múlva is itt vagyunk Európa közepén.”

A megemlékezéseken tiszteletét tette Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, valamint Tiszacsomán Rácz János helyi alapszervezeti elnök.

CsA