Lélegeztetőgépet kapott a beregszászi járási kórház a KMKSZ-től

A „Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség” Jótékonysági Alapítványa („KMKSZ” JA) az elmúlt hónapban gyűjtést szervezett, melynek legnagyobb eredménye a mai napon átadásra került lélegeztetőgép volt. A modern orvosi eszköz a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórházat segíti majd a koronavírus járvány elleni küzdelemben.

„A kórházban összesen kilenc darab lélegeztetőgép van, melyek közül csupán három felel meg a kritériumoknak” – mondta Papp Erika, az intenzív osztály vezetője.

Ivan Males, a beregszászi járási kórház főorvosa elmondta, hogy a fertőző osztályon jelenleg hat koronavírusos beteget kezelnek, továbbá négy lehetséges eset vizsgálatainak eredményét várják.

„Nagyon örülünk annak, hogy sikerült megvásárolni a lélegeztetőgépet, hisz nehezen találtunk ilyen eszközt, és elég soká tartott a beszerzési folyamat is” – kezdte mondandóját Brenzovics László, a KMKSZ elnöke. Továbbá külön köszönetét fejezte ki Vays Joseph, beregszászi származású amerikai vállalkozónak, aki 300 ezer hrivnya összeggel járult hozzá az 583 ezer hrivnyába kerülő berendezés megvásárlásához. Ezenkívül mindenki számára hálás köszönetét fejezte ki a KMKSZ elnöke, aki hozzájárulásával segítette és támogatta a „KMKSZ” JA által létrehozott jótékonysági adománygyűjtést. Elmondása szerint a jótékonysági adománygyűjtés egy sikertörténet, hisz több mint 3 millió hrivnya gyűlt össze, amelyből a KMKSZ lehetőségeihez mérten igyekezett minél több kárpátaljai egészségügyi intézményt ellátni különböző szükségcikkekkel.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke büszkén mesélte, hogy ez nem az első alkalom, hogy segítő kezet nyújtanak a beregszászi járási kórháznak, hisz ezen lélegeztetőgép már a negyedik olyan szállítmány, amellyel segíteni szeretnék a kórházat és annak dolgozóit.

Simon Dávid