Pénteken tartotta meg soron következő plenáris ülését a Beregszászi Városi Tanács. A napirendi pontok áttekintése és megvitatása előtt Darcsi Karolina, a tanács magyar frakciójának vezetője felolvasta a képviselőtársának, Vitalij Antipovnak címzett írásbeli megkeresését, majd a feljelentést továbbította a rendőrség felé.
Tavaly októberben járta be a sajtót a hír, amely szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság körözést adott ki Anti Viktor, Beregszászban született magyar állampolgár ellen. A körözéshez mellékelt fotón kétségkívül Vitalij Antipov látható, aki a Beregszászi Városi Tanács egykori BPP-frakciójának vezetője volt. Azon kívül, hogy bűncselekményt követett el Magyarországon, a magyarellenességéről ismert képviselő hamis néven szerzett magyar állampolgárságot, ugyanis a magyar okmányaiban Anti Viktorként szereplő Vitalij Antipov születési adatai azonosak a városi tanács adatbázisában szereplő eredetiekkel. Egy novemberi soron kívül tartott tanácsülésen képviselőtársai arra kérték a képviselőt, hogy szolgáljon magyarázattal a személye körül kialakult botrány kapcsán, hiszen az rossz fényt vet az egész képviselő-testületre. Vitalij Antipov máig nem adott tájékoztatást az esetről. A képviselők ezért a június 5-i ülésen eldöntötték, hogy követelik kollégájuktól, hogy öt napon belül cáfolja az információkat bizonyító erejű okiratok felmutatásával.
Babják Zoltán, Beregszász polgármestere az ülést követően újságírónknak elmondta, hogy mindenképpen azt szeretnék, ha a Beregszászi Városháza fölött nem lebegne egy olyan felhő, amelyre nincs magyarázat. „Úgy gondolom, hogy nem szabad egy kalap alatt kezelnünk azokat a képviselőket, akik minden szinten odafigyelnek a saját reputációjukra azokkal, akiknek az nem fontos. Én szeretném, ha a beregszászi önkormányzat becsülete semmilyen szinten ne szenvedjen csorbát, ezért ma egy olyan döntést hoztunk, hogy Vitalij Antipov nem kívánatos személy a testületi üléseken egészen addig, amíg nem tisztázza magát. Erre megvan a megfelelő jogi út. Tisztázhatta volna magát már nagyon régen, biztos, hogy vannak rá okok, amiért ez nem történt meg – mi ezeket az okokat szeretnénk megismerni. Szeretnénk ebben a teremben úgy levezetni egy testületi ülést, hogy közöttünk nincs körözött személy. Ez a legfontosabb dolog, ugyanis a mi városunknak és minden polgárának fontos a város hírneve” – húzta alá Babják Zoltán.
Az ülésen a képviselők elfogadták a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórház támogatására és fejlesztésére célzott 2020-as évre szóló programját, helyesbítették a városi utcák fenntartásával és felújításával kapcsolatos jegyzékeket, illetve a földkérdésekről is szó esett. Ismertették azt, hogy a város költségvetésébe 2020 első negyedévében az előirányzott helyett 1,9 millió hrivnyával kevesebb folyt be, amelynek oka a márciusban bevezetett karanténintézkedések lévén bezárni kényszerült vállalkozások. Tájékoztattak arról is, hogy 2019-ben összesen 270 beregszászi lakos nyújtott be az orvosi recept alapján vásárolt gyógyszerek vételárának visszatérítésére irányuló program keretében igénylést összesen 134 035 hrivnya összegben.
CsA