Koszorúzással és óriásplakátokkal készül a KMKSZ június 4-re

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség  (KMKSZ) a karantén miatt le kellett mondja a június 4-i, összetartozás napjára készülő nagy rendezvényeit. Azonban a centenáriumi évfordulóra csöndesen, mégis készül megemlékezéssel a Szövetség.

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára elmondta: „Június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját közel tíz éve a Magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, amelyről a KMKSZ minden évben megemlékezik. A megemlékezések rotációs alapon működnek, ami azt jelenti, hogy egyik éven Szürtében, másikon Nagypaládon, következő évben pedig Nagybégányban tartjuk ezt az eseményt. Idén, mivel 100. évfordulója van a békediktátum aláírásának, fokozottan készültünk nagyobb rendezvénysorozattal minden helyszínen. Az egyik nagy rendezvényünk, amely tömegeket mozgatott volna meg, melyre olyan nagy művészeket, költőket, írókat, énekeseket, zenészeket, táncosokat terveztünk hazahívni és megszólítani, akik más országban ismert és elismert karriert futottak be, ezzel is bemutatva, hogy a kárpátaljai magyarság is részét képezi az általános magyar kultúrának. A karanténintézkedések miatt ezek a nagy rendezvények nem tarthatóak meg, azonban nem mondtunk le róluk teljesen. Elhalasztva szeretnénk ezeket ősszel megszervezni – amennyiben sikerül. Továbbra sem tarthatunk rendezvényeket, így úgy döntöttünk, hogy csöndes emlékezés keretében Nagypaládon, Szürtében, Nagybégányban és Mezőgecsében koszorúzással méltatjuk a nemzeti összetartozás napját. Mindemellett a KMKSZ a falvakban található óriástáblákra a nemzeti összetartozás napja és a centenáriumi évforduló kapcsán plakátokat helyez majd el, melyekkel az összetartozásra kívánjuk felhívni a figyelmet” – nyilatkozta Molnár László.

A KMKSZ elnöksége június 3-án 11 órától közép európai idő szerint Mezőgecsében a Nemzeti összetartozás emlékparkban, valamint 14:00-tól Nagypaládon az I. világháborús emlékmű előtt koszorúz majd. Június 4-én 10:00-tól a nagybégányi Turul-emlékművet koszorúzzák meg, ezt követően 12:30-tól Szürtében a Nemzeti összetartozás emlékművét.

VE