Tisztújító közgyűlések a KMKSZ alapszervezeteiben

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezetei körében kezdetét vette a hagyományos tisztújító közgyűlések időszaka.

Mezőgecsében szép számmal gyűltek össze a falu képviselői vasárnap délután a kultúrházban. 

A napirendi pontok ismertetése után Popovics Katalin helyi alapszervezeti elnök tartotta meg éves beszámolóját. Elmondta, hogy 265 taggal rendelkezik jelenleg a KMKSZ Mezőgecsei Alapszervezete. Ezután köszönetét fejezte ki a sikeres pályázatoknak köszönhetően megvalósításult hon­ismereti kirándulásért, melynek keretében többen is megcsodálhatták a Szinevéri-tavat és környékét, a Szolyvai Emlékparkot, és a medverezervátumba is ellátogattak. Meglátása szerint az alapszervezet nagyon aktív, hisz a környező településeken megrendezett kulturális rendezvények mindegyikén részt vettek a gecsei KMKSZ-tagok.

Ezt követően Vass Ottó, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke, a Beregszászi Járási Tanács képviselője emelte ki a KMKSZ-alapszervezetek fontosságát, hisz ezek a közösségek nagyban hozzájárulnak a magyar kultúra, a hagyományok megmaradásához. Továbbá beszámolt Ukrajna aktuálpolitikai helyzetéről, azon belül is a földeladást, az oktatást és a nyelvhasználatot érintő jogalkotásról és szabályozásról.

„A Beregszászi Járási Tanács a végsőkig küzd a nyelv- és oktatási törvények ellen” – kezdte beszédét Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese, a Beregszászi Járási Tanács képviselője. Ezt követően arra kérte a jelenlévőket, hogy csupán megbízható internetes forrásokból tájékozódjanak, és ne higgyenek a magyarság elleni lejáratókampány folyamán elhangzó téves és hazug információknak.

Mester András, a falu polgármestere beszédében úgy fogalmazott: nem véletlen, hogy pont most, pont minket, magyarokat támadnak, hisz a kárpátaljai magyar szervezeteknek köszönhetően nekünk van a legjobban megszervezett ellenállásunk. „Ne féljünk, ne ijedjünk meg a minket érő támadások során, és járjunk mindig nyitott szemmel!” – zárta beszédét a polgármester.

A felszólalások után a tisztújítás következett. Egyöntetű szavazás eredményeképpen mindenki megtartotta korábbi tisztségét, a jól működő csapat tovább folytathatja a tevékenységét.

Tiszacsomán Rácz János helyi alapszervezeti elnök köszöntötte a közgyűlés résztvevőit.

Elnöki beszámolójában beszélt a faluközösség által elért sikerekről, fejlesztésekről, a betlehemes találkozókon elért eredményekről és a Honfoglalási Emlékpark körüli történésekről. Természetesen akadnak problémák is, melyek megoldása közös érdek, ilyennek nevezte például a földprivatizáció során felmerült gondokat. A csomai aktív kulturális élet meglétét mi sem bizonyítja jobban, mint a részvétel a badalói Petőfi-emléktáblánál tartott megemlékezésen, a magyar kultúra napjának méltatása, jelentős hozzájárulás az Árpád-kupa labdarúgótorna lebonyolításához, honfoglalási emlékünnep megrendezése és még sorolhatnánk. „Éljünk a kínálkozó lehetőségekkel, pályázatokkal!” – hívta fel a résztvevők figyelmét beszéde végén Rácz János.

A tisztújítás eredményeképpen Rácz János tovább munkálkodhat mint alapszervezeti elnök, akit a továbbiakban is Mészáros Erzsébet alelnök segít. Titkárnak Jakab Irént, ellenőrző bizottsági tagnak pedig Szabó Istvánt választották.

A KMKSZ Mátyfalvai Alapszervezete február 8-án tartotta meg közgyűlését a helyi általános iskolában. A 2019-es évet összefoglaló elnöki beszámolójában Tóth Roland kiemelte a község magyar lakosainak szereplését a tavaszi elnök-, valamint a júliusra előrehozott parlamenti választáson. Elmondta, hogy a szavazók nagy többsége – csakúgy, mint a kárpátaljai magyarság mintegy 90%-a – a változásra voksolt, amit Volodimir Zelenszkij személyében véltek felfedezni. Máty­falva kiemelkedően teljesített a parlamenti választáson, hiszen nagy számban a magyar összefogás jelöltjére adták le szavazataikat. Emellett beszámolt a fontosabb rendezvényekről is. 2019-ben 220 taggal kezdték az évet, amely 2020-ra nem változott. Az elnöki beszámolót követően Barta József, a KMKSZ alelnöke és a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke szólt a jelenlévőkhöz, aki összegezte a 2020. évi feladatokat. Mivel az alapszervezetekben háromévente tisztújításra kerül sor, Tóth Roland mandátuma lejárt, így a tagságnak választania és szavaznia kellett az új elnökségről. A jelenlévők újra bizalmat szavaztak Tóth Rolandnak, akit a nyílt szavazáson egyhangúlag választottak meg elnöknek.

Február 9-én a KMKSZ Tiszaújhelyi Alapszervezete tartotta meg tisztújító közgyűlését a Tiszaújhelyi Általános Iskolában. Boldog Ferenc helyi alapszervezeti elnök beszámolójában elmondta, hogy a tagság 544 főt számlál. Az elmúlt éveket összegezve kiemelte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásait. Elmondta, hogy évente megemlékeznek a márciusi ifjakról, az aradi vértanúkról és a málenkij robotra elhurcoltakról, ünnepi műsort szerveznek anyák napján, emellett részt vettek a KMKSZ központi rendezvényein is. Elnöki beszámolóját követően köszönetnyilvánító oklevelet adott át Kalanics Irénnek, Sima Mihálynak és Tóth Lászlónak. Ezután átadta a szót Barta Józsefnek, aki a 2020-as teendők mellett kiemelte a magyar tannyelvű osztály fontosságát, reflektálva arra, hogy a községben újraindult a magyar nyelvű oktatás. Tisztújítás lévén két személyt jelöltek az elnöki pozíció betöltésére: Boldog Ferencet és Blanár Norbertet. Nyílt szavazáson a többség ismét Boldog Ferencnek szavazott bizalmat.

Vasárnap délután tartotta meg közgyűlését a KMKSZ Fancsikai Alapszervezete is. Elnöki beszámolójában Bák Ferenc kihangsúlyozta, hogy alapszervezetük 2019-ben három új taggal bővült, így mára 324 tagból áll. Felvázolta az elmúlt évben történt eseményeket: a magyar kormánytámogatásból felújított családorvosi rendelő átadását, a sztálinizmus áldozatai emlékművének felújítását és felavatását, a választásokat – amihez hozzáfűzte, hogy reméli, az idei őszi önkormányzati választásokon a település magyarsága nagyobb mértékű összefogást produkál majd –, valamint kiemelte a Magyarországról érkezett támogatásokat. Az alapszervezet képviseltette magát több központi rendezvényen: a Turul-ünnepségen és II. Rákóczi Ferenc lovas szobrának avatásán, valamint megemlékeztek az aradi vértanúkról a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola udvarán. Fancsikán is újraindult a magyar nyelvű oktatás, az alapszervezet Mikulás-napi ünnepséget szervezett az elsősöknek és a hittanosoknak. A beszámolót követően Barta József vette át a szót, aki – az eddigi helyszínekhez hasonlóan itt is – kiemelte a KMKSZ 31 éves tevékenységének szerepét, Magyarország támogatását, amely arra irányul, hogy békében éljenek együtt szülőföldünkön a más-más nemzetiségek, szólt az őszi önkormányzati választás fontosságról, a földreform és a közigazgatási reform jelentőségéről. Ezután a tagság nyílt szavazáson egyöntetűen ismét Bák Ferencet választotta meg az alapszervezet elnökének.

SD/CsA