Prisztajko készen áll a párbeszédre Magyarországgal a kisebbségi oktatásról

Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy kész a konstruktív párbeszédre Magyarországgal a magyar nemzeti kisebbség oktatásáról. Az UNIAN hírügynökség szerint a tárcavezető erről a Twitteren írt azt követően, hogy pénteken Kijevben találkozott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel.

„Mindenekelőtt az oktatási kérdéseket vitattuk meg. Számos javaslatot kaptunk a magyaroktól” – írta Prisztajko.

„Magyar partnereink kérdésére, hogy „Mely nemzeti kisebbségeket tekintik őshonos népeknek Ukrajnában?”, a választ már megadták országunk törvényei: amelyeknek nincs egy másik országuk, amely kiállna jogaik védelmében. Például a krími tatárok” – jelezte az ukrán külügyminiszter.

Közölte azt is, hogy a tárgyaláson részt vett Hanna Novoszad ukrán oktatási és tudományos miniszter.

„Csak a szakértők tudják, hogyan szabályozható a nyelvoktatás óraszáma veszteségmentesen az oktatási folyamat szempontjából és túlzott megterhelés nélkül. Lehetséges, hogy a megoldás a módszertan adaptálása és a tanárképzés területén keresendő. Készen állunk a konstruktív párbeszédre” – jelezte Vadim Prisztajko.

(unian.ua/Kárpátalja)