A hatályban lévő ukrán nyelvtörvény korlátozza a kisebbségi jogokat!

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő tegnap este az Európai Parlament plenáris ülésén emlékeztetett arra, hogy a Velencei Bizottság (VB), az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve diszkriminatívnak, a kisebbségi jogokat korlátozónak ítélte meg az idén áprilisban elfogadott ukrán nyelvtörvényt. Ukrajna…

Fodó Sándor Közösségi Házat adtak át Visken

A magyar kormány támogatásával december 18-án ünnepélyes keretek között adták át a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító elnökének egykori családi portáján a róla elnevezett közösségi házat. Az ünnepélyes átadó alkalmával Brenzovics László, a KMKSZ elnöke elmondta: Fodó Sándor egyénisége…

Megtartotta idei utolsó ülésszakát a Beregszászi Járási Tanács

December 13-án megtartották a Beregszászi Járási Tanács 22. ülésszakának idei utolsó plenáris ülését. A 34 járási képviselőből 25 tisztviselő volt jelen. Az ülésszakot Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke nyitotta meg. A képviselő-testület előtt 17 kérdés, illetve határozattervezet volt…

Önkormányzati nap a Helikonban

A demokratikus jogállam egyik meghatározó jellemzője az önkormányzatok jelenléte, amelyek szerepe különösen fontos az emberek életének mindennapjaiban – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen az önkormányzatok napját méltatták. A jánosi Helikon étteremben megtartott rendezvényen a beregászászi járási községi tanácsok polgármesterei,…

A szót megvonhatják tőlünk, de el nem hallgattathatnak!

Nemrégiben Kijevben tartott konferenciát az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezete (YEPP – Youth of the European People’s Party – a szerk.). A magyarországi Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kvótáján keresztül a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) is…

„A KMKSZ nem az üres ígéretek szövetsége, hanem a valós tetteké”

Évértékelő interjút adott hetilapunknak Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) és Csapi Alapszervezetének elnök asszonya, továbbá szó esett a Homoki kistérségben küszöbön álló választásról is. – Kérem, meséljen a KMKSZ által az Ungvári járásban…

Rendelőátadás Kaszonyban

Ünnepélyes keretek között került sor a felújított mezőkaszonyi családorvosi rendelő átadására december 17-én. A település rendelője a lakosság egészségügyi ellátását biztosítja, amely jelenleg 2200 regisztrált főt jelent. Az öttagú kollektíva rendelkezésére álló létesítményben a meglévő 11-ből két helyiséget a mentőszolgálat…

A Nagyberegi Középiskolának is segített a Keleti Partnerség program

A Nagyberegi Középiskola komoly gondokkal küszködött az elmúlt években, hiszen belső udvara egyre alkalmatlanabb volt rendezvények megtartására. Egy-egy kiadós esőt követően a felgyülemlett víz nemcsak az udvaron okozott gondokat, hanem a pincében is, ahová leszivárgott. Erre a súlyos problémára nyertek…

Idén is volt adventi vásár Beregszász szívében

Kézműves különlegességek, gasztronómiai ínyencségek, forralt bor és hagyományőrző kulturális programok várták mindazokat, akik december 14-én és 15-én ellátogattak Beregszász főterére. A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő adventi vásár most is nagy népszerűségnek örvendett a Vérke-parti városban. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség…

Felavatták Rákóczi lovas szobrát

Éljen a magyar szabadság! Vivát Rákóczi! Ünnepélyesen felavatták Beregszászban II. Rákóczi Ferenc lovas szobrát. Az eseményre Kárpátalja minden szegletéből jöttek magyarok, hogy ott lehessenek a Vérke-parti város Budapest terén a történelmi eseményen. „Cum Deo pro Patria et Libertate” (Istennel a…