Megújult a csapi magyar iskola tetőszerkezete

A csapi magyar iskola felújítása már 2010-ben elkezdődött, amikor a Keleti Partnerség elnevezésű programon keresztül első lépésként korszerűsítésre kerültek az immár Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola elnevezésű oktatási intézmény nyílászárói. A Csapi Városi Tanács ekkor szükségesnek látta, hogy folytatódjanak a felújítási munkálatok, hisz az iskola tetőszerkezete és homlokzata is hagyott kívánnivalót maga után.

A 2015-ös választás után Balogh Oszkár, a Csapi Városi Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője, akkori alpolgármester indítványozta a tervek elkészítését a tetőszerkezet cseréjére vonatkozóan. A tervek elkészítéséhez szükséges összeg folyósítására 2016-ban került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) csapi frakciójának kérvényezésére, amely a felújításhoz szükséges pénz elkülönítését is szorgalmazta a városi költségvetésből. 2017 decemberére készültek el a tervek. 2018-ban nem jártak sikerrel, amit a város vezetése azzal magyarázott, hogy nagy valószínűséggel már nem érkeznének időben befejezni a munkálatokat, így a tervezést követően, a KMKSZ csapi frakciójának köszönhetően a 2019-es költségvetésbe már sikerült belekalkulálni a megközelítőleg 3 millió hrivnya értékű felújítási összeget. A nagyjából három évet felölelő huzavonát követően ez év májusában elkezdődhettek a munkálatokat, mely által lecserélték a tetőszerkezet gerendáit és a tetőfedő anyagot is. A csapi magyar iskola bekerült a bázisiskolák fejlesztési projektjébe. A felújítási munkák a jövő évben folytatódnak.

A felújított iskola átadására 2019. december 4-én került sor.

SD