Jótékonysági Erzsébet-bál Palágykomorócon

Jótékonysági bált szervezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Palágykomoróci Alapszervezete. Az I. Erzsébet-bál bevételét a huszti család típusú gyermekotthonnak ajánlották fel.

Pénteken este a Palágykomoróci Kultúrház előterében izgatott várakozás előzte meg a rendezvényt, amelynek kezdetén a helyi Örökzöld Nyugdíjasklub kórusának előadásában felcsendült az Árpád-házi Szent Erzsébet jó szívéről szóló ének.

Andrejcsák-Tóth Anetta alapszervezeti elnök, ungvári járási képviselő köszöntötte az egybegyűlteket és bemutatta a vendégeket.

– Valószínüleg sokakban felmerült a kérdés, hogy miért pont Erzsébet-bál – kezdte köszöntőjét. – Biztosan mindenki hallott már Szent Erzsébetről, a szegények védelmezőjéről. Nos, itt a válasz a kérdésre: úgy ahogyan ő tette anno, most mi is segítünk azokon, akiknek szükségük van rá. Jelen esetben egy családon, akik a saját 3 gyermekük mellé még 5 gyermeket vállaltak nevelőszülőként – mondta Anetta és kitért arra is, hogy Balogh Lívián keresztül kerültek kapcsolatba Joszip Poszipankóval, a Kárpátalja Árvák Nélkül Alapítvány elnökével. Az ő kérése volt az említett család támogatása.

Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja kiemelte, nagy örömmel vesz részt egy ilyen jótékonysági bálon, és elsősorban a nemrég névnapjukat ünneplő Erzsébeteket köszöntötte nem megfeledkezve a Katalinokról, akik hétfőn ünnepelnek.

– A főkonzulátus mindig maximálisan támogatja a nemes célú rendezvényeket. Buhajla József főkonzul jóvoltából ezúttal értékes és nemes nedűkkel, ötputtonyos tokaji aszúval, illetve magyar hungarikumokat tartalmazó díszkosárral járulunk hozzá a tombolához – jegyezte meg a diplomata, és végezetül mindenkinek jó szórakozást kívánt.

Az KMKSZ nevében Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, a járási tanács KMKSZ-frakciójának vezetője üdvözölte a kezdeményezést.

– Nagy öröm számomra, hogy széles az a kulturális paletta, amelyen közösségeink megmutatják magukat – hangsúlyozta, és utalt az év elején megrendezett jótékonysági kezdeményezésre, amelynek bevételével a szolyvai árvaház növendékeit támogatták. – Most ez a kis palágykomoróci magyar közösség egy olyan családon segít, akik Huszton nevelnek árva gyermekeket. A jótékonykodásnak ennél szebb példája aligha történhet Kárpátalján advent küszöbén – mondta az elnök asszony és megköszönte mindenkinek, aki hozzájárult a nemes ügyhöz. Végezetül azt kívánta, hogy Kárpátalja egyszer maradjon árvák nélkül, minden gyermeknek legyen otthona.

Joszip Poszipanko, aki az árvák érdekében végzett társadalmi tevékenységén túl feleségével együtt 8 gyermek nevelését vállalta fel, röviden ismertette az alapítvány céljait és bemutatta a 2008-ban megnyitott családi típusú gyermekotthon történetét.

A teremben lévő Erzsébetek és egyetlen Katalin emléklapot és egy szál rózsát kaptak, majd az Andrejcsák Beáta, a Palágykomoróci Kenguru Alapítvány elnöke által vezetett Örökzöld Nyugdíjasklub ünnepi műsorát tekinthették meg.

Közben az adománydobozba mindenki elhelyezhette adományait, és tombolavásárlásra is volt lehetőség. Az így befolyt összeggel támogatják az említett családi típusú gyermekotthont, ahol elavultak a háztartási gépek és újakra lenne szükség.

A bál a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a BGA Zrt. és a KMKSZ UKSZ anyagi támogatásával került megrendezésre, további támogatók a Kenguru Jótékonysági Alapítvány, Dikovec Renáta, Váradi Tamás, ifj. Veres József vállalkozó és az Italia Snack & Pizzéria. Felajánlásaiknak köszönhetően értékes nyeremények kerültek kisorsolásra. A nagyszerű hangulatban eltelt esten 17 290 hrivnya és 10 euró folyt be.

Rehó Viktória