Kegyeletteljes megemlékezés a badalói áldozatokról

Mint minden év novemberének harmadik vasárnapján, úgy idén is megemlékeztek az 1944-es sztálini terror badalói áldozatairól a Tisza-parti településen, ahol a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének szervezésében gyülekezeti közösségben adóztak az elhurcoltak emlékének.

A református templomban tartott istentiszteletet követően a Mártírok emlékparkjába vonultak az emlékezők, akiket elsőként Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntött.

Mint mondta, a kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiájából Badaló is alaposan részt vállalt, hiszen a községből 150 magyar és zsidó származású férfit vittek el ,,háromnapos munkára”, akik közül 88-an soha nem látták viszont szeretteiket. „A mai nemzedék kötelessége, hogy évről évre méltóképpen emlékezzen, ápolja őseink sírhelyét, hitelesen őrizze meg az utókor számára a 75 évvel ezelőtti események történéseit, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg hasonló népirtás, amit azért voltak kénytelenek elszenvedni apáink, mert magyarok voltak és hittek Istenben” – zárta beszédét a KMKSZ helyi első embere.

A magyar történelem egyik legsötétebb időszakának nevezte az 1944-es eseményeket Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, aki az emberek elhurcolása mellett emlékeztetett a második világháború után bekövetkezett kolhozosításokra, államosításokra, az egyházak leépítésére és más olyan kegyetlen intézkedésekre, amelyekkel a szovjet hatalom igyekezett szétrombolni a nemzeti kisebbségek egységét.

Köszöntötte még az emlékező közösséget Szalai Imre, Badaló polgármestere, majd Sápi Zsolt református lelkipásztor mondott rövid imát.

A megemlékezésen a gróf Gvadányi József nevét viselő helyi általános iskola tanulói adtak elő az alkalomhoz illő verseket és énekeket, a rendezvényt pedig a Himnusz és a Szózat eléneklése foglalta keretbe, amelynek végén koszorúkat és virágokat helyeztek el az emlékműnél.

(felvégi)