Ukrajna hibrid háborúja immár Magyarországra is átterjedt?

Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége üdvözölte az Ukrán Országos Önkormányzat vezetőségének nyilatkozatát, mely szerint a testület kész a magyarországi ukrán közösség és az ukrán–magyar barátság érdekében végzett munkára, valamint az ukrán területi integritás helyreállításának előmozdítására.

A budapesti ukrán külképviselet weboldalán hétfőn megjelent követségi nyilatkozat szerint támogatják a magyarországi ukrán önkormányzat közleményében megfogalmazott felhívást, hogy tegyék félre a nézeteltéréseket, és térjenek át az együttműködésre a gyakorlati ügyekben. Ugyanakkor az ukrán nagykövetség közölte, felfüggeszti kapcsolatát az ukrán önkormányzattal mindaddig, amíg az Ukrán Országos Önkormányzat képviselője nem nyilatkozik korábbi ukránellenes megnyilvánulásairól.

„Az Oroszország és Ukrajna között folyó hibrid háború közepette továbbra is feltárjuk a botok hamisítványait és azokat, akik nemlétező személyek fiókjait használva, nem hagynak fel a kísérletekkel, hogy visivankában (ukrán hímzett ingben – a szerk.) elpusztítsák az ukránok egységét az »Ukrajnáról való gondoskodás« jelszavával, a viszály szításával az ukránok körében, magának a hazafi fogalmának a diszkreditálásával” – olvasható egyebek mellett a dokumentumban.

„A magunk részéről, tekintettel egyebek mellett az utóbbi időben a nagykövetség ellen indított információs támadásokra, ismét hangsúlyozzuk:

– továbbra is intézkedéseket foganatosítunk és felszólítunk az orosz agresszió elleni küzdelemre;

– folytatjuk az ellenállást az ellenünk folyó háború valamennyi hibrid módszerével szemben;

– segíteni fogunk a hibák kijavításában a hibázóknak, egyesítve mindenkit, aki az egységes ukrán közösséggel kíván haladni.

Felszólítunk minden magyarországi ukránt, hogy ne dőljön be a provokációknak, és őrizze meg az egységet” – áll a nyilatkozatban.

„A nagykövetség a magyarországi ukránok állami önkormányzatának csak azokkal a tagjaival fog együttműködni, akik készek a munkára az ukrán közösség és annak egysége támogatásának elvei mentén, elősegítik az ukrán–magyar kapcsolatok fejlesztését, és támogatják Ukrajna területi integritásának helyreállítását azokkal, akik nem fáradtak bele az orosz agresszió elleni erőfeszítésekbe” – szögezi le a diplomáciai testület.

A budapesti ukrán nagykövetség nyilatkozatát az ukrán külügyminisztérium is támogatta:

„Ukrajna Külügyminisztériuma és Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége a határon túli ukránoknak csak azokkal a társadalmi szervezeteivel és azok képviselőivel fog együttműködni, akik:

1. támogatják Ukrajna területi integritását és erőfeszítéseket tesznek Szülőföldünk területi integritásának helyreállítása érdekében;

2. egyesítik és összefogják a magyarországi ukrán közösséget;

3. támogatják a jószomszédi kapcsolatok fejlesztését Ukrajna és Magyarország között, és előmozdítják a népeink közötti barátságot.

Az ügy előzménye, hogy Ljubov Nepop, Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete az október 13-i magyarországi önkormányzati választások kapcsán, amikor a nemzetiségi önkormányzatok, köztük az ukrán megválasztására is sor került, felhívással fordult a magyarországi ukrán közösséghez.

„Ukrajna egyértelműen tartja magát a partnerünk belső ügyeibe való be nem avatkozás elvéhez, és ennek ismét tanújelét adta a magyarországi helyhatósági választások során. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el aggodalmunkat annak kapcsán, hogy a választások eredményeként a magyarországi ukránok önkormányzati testületeibe bekerültek azok is, akik korábban cselekedeteikkel vagy kijelentéseikkel megkérdőjelezték Ukrajna területi integritását és szuverenitását” – áll egyebek mellett a szintén a magyarországi ukrán nagykövetség weboldalán megjelent felhívásban.

„Megértjük, hogy Oroszország Ukrajna elleni hibrid háborúja minden területen zajlik. Ugyanígy világos számunkra, milyen könnyű volt az orosz propaganda és manipuláció áldozatává válni, különösen az orosz agresszió kezdetén, amikor hiányzott a valós információ, és az egész nemzetközi közösség mozgósítására szükség volt az információs háború leküzdéséhez is. Ugyanakkor ma, amikor az egész világ érti, hogy miről van szó, a nyilvános álláspont hiánya azoknak a korábbi cselekedeteknek és kijelentéseknek az újraértékeléséről, amelyek megkérdőjelezték Ukrajna területi integritását, és megpróbálták igazolni az országunkkal szembeni orosz agressziót, csak a Moszkvával való tudatos összejátszásról tanúskodhat annak Ukrajna elleni agressziójában. Meggyőződésem, hogy az ukrán közösségnek jogában áll nyilvános magyarázatot várni az Ukrajna területi integritása elleni korábbi, szintén nyilvános megnyilatkozásokkal és tettekkel kapcsolatos álláspontot illetően” – írta Ljubov Nepop.

A budapesti ukrán nagykövetség legutóbbi nyilatkozatát szintén ismertető mukachevo.net az esetet a magyarországi ukránságon belüli újabb botrányként igyekszik beállítani.

„A magyarországi ukrán közösség képviselői arról is beszélnek, hogy a választási folyamatba Magyarországon bevontak kettős ukrán–magyar állampolgárságú polgárokat, teljesen elképzelhető, hogy Kárpátaljáról. Buszokkal szállították őket a szavazóhelyekre” – állítja egyebek mellett a portál.

(ntk)