A határon túli gazdaságfejlesztési programok is terítéken voltak a Kárpát EXPOrton

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is részt vett a Kárpát EXPOrt elnevezésű Kárpát-medencei Gazdasági Konferencián és Kiállításon, amelyre hétfőn került sor Budapesten.

A gazdasági fórumon elhangzott, hogy a magyar kormány által támogatott gazdaságfejlesztési programot a Vajdaságban pozitívan fogadja a többségi nemzet is, ezzel ellentétben Ukrajnában a hatóságok vizsgálatot indítottak az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány ellen. „Ezzel a kiváló programmal a határon túli magyarságnak a gazdasági támogatása minden országban más-más körülmények között működik; Szerbiában a kormány támogatóan lép fel a programmal kapcsolatosan – nagyon helyesen –, hiszen a magyar kormány befektetése a gazdaságba kedvező hatással van annak fejlődésére” – hangsúlyozta Brenzovics László a lapunknak adott interjúban.

„Nálunk van egyfajta ellenérzés, ami abban nyilvánul meg, hogy az ukrán titkosszolgálat nyomozást folytat az Egán Ede-alapítvánnyal szemben, embereket vegzálnak, ami teljes mértékben abszurd, hiszen ha bármiféle gazdasági visszaélésről lett volna szó, akkor vagy az adóhatóságnak, vagy a rendőrségnek kellene vizsgálódnia. A vád a szeparatizmus támogatása, ami teljesen elképzelhetetlen, ugyanis egy nyílt tevékenységet folytató alapítványról van szó, amelynek adataihoz az interneten hozzá lehet férni” – mondta a KMKSZ elnöke.

„Remélem, hogy előbb-utóbb rájönnek az ukrán vezetők arra, hogy ezek a támogatások nemcsak a kárpátaljai magyarságnak a lehetőségeit befolyásolják pozitívan, hanem egész Kárpátalja és Ukrajna fejlődését is” – fűzte hozzá.

IA/CsA