Gombafesztivál Guton

Első alkalommal szerveztek gombafesztivált a beregszászi járási Guton. A szervezők hagyományteremtő szándékkal hívták életre a programot. Az esemény alkalmával kulturális programokkal, sportrendezvényekkel és gasztronómiai kóstolóval várták az érdeklődőket.

A rendezvény megnyitóján Nagy Szabolcs helyi református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, aki beszédében kiemelte: fontos, hogy a közösségünk egyetértésben és áldásokban tudjon együtt élni. Ahhoz, hogy az áldásnak részesei legyünk, egyetértésben kell éljünk.

Hajgató Tamás beregszászi magyar konzul köszöntőjében elmondta, hogy a gombázás népszerűsége évről évre nő. A gombázás az ember évezredes tevékenységének része. A gomba fontos részét képezi az életünknek is, hiszen nélküle számos terméket nem tudnának előállítani. A konzul arra biztatta a szervezőket, hogy mindenképp fontos a fesztivált évről évre megszervezni, hiszen a gutiak életében a gomba fontos tényező.

Balogh Attila, a KMKSZ Guti Alapszervezetének elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket, s reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezés állandó fesztivállá növi ki majd magát a községben.

A megjelenteket köszöntötte még Kubica Adrián a Felvidékről és Nyíri Sándor a Partiumból. Ezt követően a kulturális programmal folytatódott az esemény. A fesztivál műsora a Sodró együttes nagykoncertjével kezdődött, majd felléptek a helyi iskola és óvoda diákjai, valamint a kaszonyi Nefelejcs tánccsoport. A nap házigazdája a jól ismert humorista, Pitkin volt.

A fesztivál ideje alatt sportprogramokat is szerveztek: lehetőség volt benevezni focimérkőzésre, a Beregszászból érkezett birkózócsapat pedig bemutatót tartott az érdeklődők számára. A program ideje alatt traktorversenyt is hirdettek, a győztesek értékes ajándékokkal gazdagodtak. Természetesen a gombafesztivál nem lett volna igazi gomba nélkül, így volt lehetőség a finom gasztronómiai fogásokból válogatni: meg lehetett kóstolni az ízletes gombapaprikást és a különböző gombás ínyencségeket. 

A program a KMKSZ Guti Alapszervezetének szervezésében jött létre, az esemény támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt.

EV