Két díjat is kapott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
A kárpátaljai színházkedvelők akár versenyezhetnének is a tekintetben, hogy ki tudja jobban leírni szavakkal a beregszászi színház egy-egy előadásán kialakult teltházat. Hallottam már olyat is, hogy egyesek hárman ültek egy széken, de volt, aki azt állította, hogy majdnem a színpadon ült, csak hogy láthassa az új produkciót. Egy szó, mint száz, szeretjük a kárpátaljai társulat előadásait, és sokan örülünk annak, hogy kultúrszomjunk kielégítésére nem kell más országba utaznunk. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház sikere pedig nemcsak itthon elismert, hiszen augusztus 19-én Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki a színházat, és még ugyanezen a napon a Szarvasért Alapítvány VIGASZ-díját is átvehették. Kacsur András igazgatót ez alkalomból kérdeztük.
– Két díjat is kapott a beregszászi színház. Mit érez ilyenkor egy igazgató? Mit jelentenek a díjak a társulat és az ön számára?
– Jelen esetben az igazgató a társulat tagja is. A Kallós Zoltán Díjat illetően felfoghatatlan és ugyanakkor lelket simogató a díj átvétele, megléte. Az ilyen vagy ehhez hasonló díjak nagyon fontos kapaszkodók a mi színházunk számára, hiszen nemcsak kicsi színház vagyunk, hanem ráadásul egy idegen közegben kell léteznünk és teljesítenünk. Nagyon fontos kapaszkodó, hogy tovább tudjunk lendülni a szürke hétköznapok nehézségein, hogy legyen kedvünk folytatni, hogy ne fantáziáljunk, hogy miért csináljuk, mi az, amit csinálunk, hanem egyszerűen csak csináljuk.
A VIGASZ-díj, mint a nevéből is kitűnik, nem egy olyan hatalmas kitüntetés. Sajnos, az előadásunkat nem sokkal a kezdés után csúnyán elmosta az eső, úgyhogy le is kellett állnunk. Végül mégis lejátszottuk a darabot, nem a színpadon, hanem amellett, egy nem éppen színházi térben. A szervezőknek, valamint az ottmaradt, kitartó nézőknek olyannyira tetszett, hogy megítélésük szerint járt nekünk valamiféle díj, hiszen úgy látták, hogy nagyon lelkesek vagyunk, díszlet, fény és zene nélkül is életre keltettük az előadást.
– Milyen a kárpátaljai közönségnek játszani?
– Páratlan, mert sok helyen szeretik a színházat a világban, és sok helyen értik, vagy értékelik, de úgy, ahogy itt, Kárpátalján nézik, úgy szerintem sehol. Akkora szeretettel, kedves várakozással talán sehol máshol. Vélhetően azért, mert mi mégiscsak a „mi színházunk” vagyunk, a sajátjaink játszanak, gondolhatják, és ez a gyönyörű benne, hogy minket itthon szeretnek. Nem kicsit, nagyon!
Az igazgató úr a jövőbeli terveket illetően elmondta, hogy természetesen a 2019-–2020-as évadban is lesznek darabok, sőt, idén is készülnek új produkcióval, melynek részleteit csak azért nem árulta el, mert a próbák során még sok minden változhat, és olyat nem szeretne beharangozni, amit később a közönség nem láthatna. Bár a tavasz még messze van, de előre láthatólag lesz egy koprodukció a krakkói társulattal, akiknél még az év elején szerepeltek nagy sikerrel egy ottani fesztiválon.
– Ha valaki kedvet kap, és kipróbálná magát színészként, van lehetősége Kárpátalján magyar nyelvű képzésben részt vennie?
– Indulni fog színészképzés, pontos időpontot még nem lehet tudni. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kaposvári Egyetem hirdet majd felvételt. Aki túljut az összes meghallgatáson, az a Kaposvári Egyetem és a Rákóczi-főiskola hallgatója lesz, egyfajta duális képzésben vesz részt. Mindkét helyszínen folytathatja tanulmányait, valamint gyakorlóként a Nemzeti Színházban, és a beregszászi színházban is meg fog fordulni. Diplomaszerzés után pedig a beregszászi színház tagja lehet.
Mi pedig csak gratulálni tudunk Kacsur Andrásnak és a társulatnak! Kívánunk nekik még sok-sok teltházas előadást, és továbbra is vigyék vidékünk jó hírét szerte a nagy világba!
Tóth János
