KMKSZ-lakossági fórumok Tiszacsomán és Haláboron

Folytatta lakossági fórumait Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, parlamenti képviselőjelölt. Június 29-én Tiszacsomán és Haláboron járt, hogy találkozzon a választópolgárokkal.

Tiszacsomán a rendezvény kezdetén átadásra került a magyarországi támogatással, illetve a KMKSZ közreműködésével sikeresen felújított családorvosi és szülészeti rendelő. Az eseményen jelen volt Péter Csaba, a Kárpátaljai Megyei Tanács magyar frakciójának képviselője, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, illetve Horváth László alelnök, valamint dr. Hegyes Ruszlána, a járási egészségügyi osztály vezetője, Kovács Szvetlána, a település polgármestere és Bán János családorvos. Az átadást követően a település középiskolájában tartották meg a fórumot, amelyen további résztvevők voltak még: Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai, illetve Jakab Lajos, a Badalói Alapszervezetének elnöke, Bakancsos László, az UMDSZ elnökségi tagja, Fejes István iskolaigazgató, valamint Mészáros Erzsébet, a település könyvtárának igazgatója.

A rendezvényt Rácz János nyitotta meg, köszöntötte a meghívott vendégeket és a fórum résztvevőit.

Ezt követően Brenzovics László vette át a szót. Emlékeztetett arra, hogy Porosenko volt ukrán elnök milyen ígéreteket fogalmazott meg a kárpátaljai magyar kisebbség, illetve az egész ország lakosságának az irányába. Elmondta, hogy ezek az ígéretek nem valósultak meg – a 13 000 halálos áldozatot követelő háború, amelyben 13 magyar is életét vesztette, még mindig tart. Az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy Ukrajna mélypontra jutott, Európa legszegényebb országa lett. Példaként említette a képviselő az egy főre jutó GDP gazdasági mutatót: míg Luxemburgban ez 147 000 dollár, Magyarországon 14 000, Oroszországban 11 000, addig Ukrajnában nem haladja meg ez a szám a 3000 dollárt. Ennek következtében elvándoroltak az emberek, az ország lakossága drámaian lecsökkent, a fiatal és munkaképes lakosság arra kényszerült, hogy külföldön vállaljon munkát.

Fontosnak tartotta elmondani, hogy a negatív számadatok ellenére – magyarországi támogatásoknak köszönhetően – számos pozitív eredményt is fel tud mutatni a kárpátaljai magyarság. Elsősorban a tanárok, orvosok, kultúrmunkások részesülnek támogatásban, de ide lehet sorolni a gyermekek utáni juttatásokat is, továbbá a gazdaságfejlesztési Egán Ede-programot, amelynek keretein belül 5400 vállalkozó részesült anyagi támogatásban, a Keleti Partnerség programot, amely által 108 intézmény került felújításra Kárpátalján. Ezenkívül nemrég került bejelentésre az iskolafejlesztési program, amelyre  közel 13 milliárd forintot fordít a magyar kormány.

A július 21-ei parlamenti választással kapcsolatban Brenzovics László elmondta, hogy a két magyar szervezet – a KMKSZ és az UMDSZ – összefogott, így van esély arra, hogy jó eredményeket érjenek el a választáson, és ezáltal ismét lehet képviselője a kárpátaljai magyarságnak a Radában. Viszont ehhez az szükséges – hangsúlyozta –, hogy minél több ember menjen el szavazni, és minél több embert meg kell mozgatni az ügy érdekében. Azokat, akik külföldön dolgoznak, meg kell kérni, hogy jöjjenek haza, és tegyék le voksukat a kárpátaljai magyar jelöltek mellett.

„Meg kell mutatnunk Magyarország és Ukrajna felé is, hogy a kárpátaljai magyarság egységes, vegyük tehát saját kezünkbe a sorsunkat, mutassuk meg azt, hogy vagyunk!” – fogalmazott Brenzovics László.

Péter Csaba köszönetét fejezte ki, hogy annyian megjelentek a fórumon. Felszólalásában kitért arra, hogy miként fogott össze a két magyar érdekképviselet, továbbá elmondta, hogy ezáltal erős magyar frakció jöhetett létre a megyei, illetve a járási tanácsban is. Kihangsúlyozta, hogy a közös érdek jelenleg az, hogy „erős kárpátaljai közösség legyünk, ne tudjanak bennünket megbontani és megvásárolni”.

Sin József beszédében elmondta, hogy jó lenne, ha Ukrajnának már olyan alkotmánya lenne, amely mindenkire egyformán vonatkozik, és amelyet mindenki egyformán kezel és be is tart, amely nem csupán az átlagpolgárt kötelezi, hanem a gazdag mágnásokat is és egyenlőséget teremt. Továbbá beszélt a közutak rossz állapotáról, a beregszászi járási választókerület kettévágásáról a Központi Választási Bizottság (CVK) által, amelynek eredményeképpen leszakítottak 14 községet a járásból. Például olyan nagy településeket is, mint Nagybégány, Mezőkaszony és Bátyú.

Bakancsos László hozzászólásában felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy nagyon komolyan kell venni a mostani parlamenti választást.

Ezt követően Haláborra tett látogatást Brenzovics László, és 18.00 órakor ott is kezdetét vette a lakossági fórum. A KMKSZ elnökét ide is elkísérte Péter Csaba, illetve Sin József, továbbá jelen volt még Kádár Szilvia, a KMKSZ Halábori Alapszervezetének elnöke, valamint Tóth Győző UMDSZ-es járási képviselő.

Kádár Szilvia nyitóbeszédében úgy fogalmazott: „Láthattuk, hogy van kiért dolgoznunk – ők a jövő nemzedéke –, láthattuk, hogy vagyunk, mi nem szeretnénk sehová innen elmenni, szeretnénk a szülőföldünkön maradni, szeretnénk, ha továbbra is megmaradna a magyar óvodánk, iskolánk és templomunk.”

Brenzovics László ismertette Porosenko politikájának azt a sajnálatos tendenciáját, amely az ország lakosságának nagy részét nyomorba döntötte, ezen belül a kárpátaljai magyarságot is, és aminek következménye lett a nagymértékű elvándorlás. Ezenkívül tovább súlyosbítja a helyzetet az egészségügy nem megfelelő működése, a közutak borzalmas állapota, az alacsony munkabérek, illetve az életszínvonal csökkenése.

Kiemelte, hogy minden erőfeszítés ellenére nem hozták létre a magyar választói körzetet – ebből is látszik, hogy az ukrán államhatalom megpróbálja megakadályozni azt, hogy magyar képviselők jussanak be az országos és megyei tanácsba. Ennek ellenére a KMKSZ az UMDSZ-szel összefogva három körzetben is indít magyar jelöltet – tette hozzá.

Az egyik legfontosabb dolog Kárpátalján – hangsúlyozta – az intézményrendszerek fenntartása. Magyarország erre támogatást nyújt a kárpátaljai magyarság számára a különböző programokon keresztül. A gazdaságfejlesztés a megmaradásunk záloga – az Egán Ede-program keretein belül 10 milliárd forint került kiosztásra a kárpátaljai magyar vállalkozók között – mondta el a képviselő. 

Tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy ezek a programok folytatódni fognak, és július 11-én kerülnek majd meghirdetésre az újabb – gazdaságot elősegítő – pályázatok.

Brenzovics László hangsúlyozta a választás komolyságát, és úgy fogalmazott: „A többi jelölttől nem várhatunk semmit. A kárpátaljai magyarság érdekében csak a KMKSZ és az UMDSZ fog tenni, harcolni, és képviselni azt minden fórumon”.

A KMKSZ elnöke beszéde végén biztatta a lakosságot, hogy a július 21-ei választáson be kell bizonyítani, hogy a kárpátaljai magyarság egységes, élni és fejlődni akar. Meg kell mutatni, hogy „mi, kárpátaljai magyarok itt, a szülőföldünkön akarunk élni, gyerekeket nevelni és boldogulni.”

Péter Csaba beszédében vázolta az ukrán államhatalom Kárpátaljához fűződő passzív viszonyulását, támogatásának hiányát a szociális, az egészségügyi, illetve a közszférában. 

Sin József, a járási tanács elnöke szintén megkérte a lakosságot, hogy július 21-én menjenek el szavazni és tegyék le voksukat a kárpátaljai magyar jelölt mellett, mert csak ő fog kiállni a magyarság érdekeiért.

Tóth Győző felszólalásában elmondta, hogy a régi hibákat kiküszöbölve és jelenleg összefogva kijelentheti UMDSZ-es képviselőként, hogy Brenzovics László az UMDSZ jelöltje is. Mindenkit arra biztatott, hogy július 21-én menjen el szavazni, és vigyen magával még egy választópolgárt is.

D.P.