Felújított orvosi rendelőket adtak át a Nagyszőlősi járásban

Magyarországi és helyi önkormányzati támogatással felújított családorvosi rendelőt adtak át három nagyszőlősi járási településen, Tiszaújlakon, Tiszabökényben és Mátyfalván június 29-én, szombaton.

Az átadó ünnepségeken Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, ukrajnai parlamenti képviselő elmondta, Magyarország kormánya kiemelten támogatja a Kárpátalján élő orvosokat, egészségügyi dolgozókat is. Az anyaországi segítségnek köszönhetően eddig mintegy negyven családorvosi rendelőintézetet újíthattak fel Kárpátalja-szerte. Az újlaki rendelőintézet épületében – melyben öt ápoló és két orvos tevékenykedik – mentőállomás is helyet kap. Tiszabökényben ugyancsak közös, ukrajnai, magyarországi állami, sőt egyházi hozzájárulással tették rendbe a helyi ambulancia épületét.

Kárpátalja.ma

Forrás: