Brenzovics: az Európai Néppárt ítélje el Kelemen Hunor kitiltását Ukrajnából

Az Európai Néppárt ítélje el Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének Ukrajnából történt kitiltását, és jelezze Kijevnek, hagyjon fel a magyarellenes akciókkal – kérte Joseph Daulnak írt levélben Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott levél szerint a KMKSZ elnöke emlékeztette Joseph Dault, hogy az ukrán határőrség április 6-án Kelemen Hunort 18 hónapra kitiltotta Ukrajnából, amikor át akarta lépni a magyar-ukrán határt, hogy Ungváron részt vegyen a KMKSZ 30., ünnepi közgyűlésén. Brenzovics László jelezte, a határon mintegy órányi várakoztatást és ellenőrzést követően az RMDSZ elnökét a hatóság munkatársai arról tájékoztatták, hogy nem léphet be Ukrajnába, miközben a belépés megtagadásának okáról semmilyen magyarázatot nem adtak.

“Úgy tűnik, hogy a kárpátaljai magyarok ellen 2016-ban indult megfélemlítési és zaklatási kampányt mára a magyar származású európai politikusokra is kiterjesztették” – olvasható a levélben. Az írás szerint a KMKSZ mélységesen elítéli egy európai politikai párt, az Európai Néppárt tagpártjának vezetője elleni felháborító és elfogadhatatlan incidenst.

“Úgy véljük, a cselekményt az Európai Néppártnak is el kell ítélnie, és egyértelmű jelzést kell küldenie az ukrán kormánynak arról, hogy hagyjon fel a meghatározott népcsoporthoz tartozó lakosok, üzletemberek, politikusok és egyéb hivatalos személyek elleni akciókkal” – zárta levelét Brenzovics László.

Forrás: