Az elmúlt hétvégén erdélyi – almásmálomi és várkudui – fiatalok találkoztak a kárpátaljai – csapi, tiszasalamoni és szürtei – kortársaikkal. A nemzetközi magyar–magyar találkozónak pénteken Csapon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Járási Rendezvényterme adott otthont. A zenés-táncos est során fellépett az almásmálomi Almavirág Együttes, a csapi Kökény Néptánccsoport és a Sodró Együttes. Juhász Miklós helyi vállalkozó kiváló babgulyása és a Csapi Nyugdíjasklub tagjainak házi sütésű kenyere igazi családias hangulatot teremtett.
A rendezvény házigazdájaként Balogh Lívia, a Kárpátaljai Népfőiskola Egyesület alelnöke, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke üdvözölte a megjelenteket, és röviden felidézte az ismeretség kezdetét.
– 2011-ben a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány szervezett egy Wesselényi Miklós Kollégiumot, ahol határon túli népfőiskolai vezetőket képeztek. Mi is jelentkeztünk Molnár Eleonórával, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnökével, Kótyuk Zsolttal, Barta Józseffel és több más földinkkel. Érkeztek határon túli népfőiskolai vezetők Erdélyből, a Vajdaságból, de Magyarországról is. Megismerkedtünk többek között Lapohos Attila református lelkésszel és csapatával. Ez a kapcsolat a 8 év alatt barátsággá nőtte ki magát, megismertük egymás tevékenységét, körbejártuk egymás vidékét, megnéztük, hol, milyen programokat szerveznek, milyen munkát folytatnak. Régóta terveztük, hogy az ottani és az itteni fiatalság találkozzon, és ezt most sikerült összehozni.
Összesen 25-en érkeztek Várkuduból és Almásmálomból, hogy a közel 280 kilométer megtétele és két határ átlépése után találkozzanak az ungvári járási fiatalokkal.
Lapohos Attila református lelkész elmondta, miért tartja fontosnak a mostani találkozót. Megtudhattuk, hogy Almásmálomban több mint egy évtizede kezdődött egy néptáncmozgalom, amelyet a ma már 80 éves Krizbai Rózsika óvó- és tanító néni vett a szárnyai alá. Az Almavirág Együttesnek sok fellépése volt, kinevelt egy nemzedéket, akik barátkoznak, egymás között házasodnak, ám az évek során Kolozsvárra költöztek, és nehezen tudták összeegyeztetni a próbákat.
– A csapatban olyan erős a közösségi szellem, hogy hétvégén hazautaznak, találkozgatnak. Tavaly ismét megrendeztük a faluban az öregek napját, ahol bejelentették: lehetetlen fenntartani az együttest, ez az utolsó fellépésük. Akkor fogalmazódott meg bennem, azon leszek, hogy legyen folytatás.
És itt jön a képbe az, hogy annyi szépet és jót hallottam a kárpátaljai közösségi életről, nyomon követem a Lívia és Eleonóra tevékenységét, látom, hogy milyen szépen szerveződik itt a magyarság élete, és régóta terveztük az ideutat, hogy ebből is töltekezzünk – jegyezte meg a tiszteletes, és sajnálkozva megemlítette, hogy náluk már mulandóban van az a szellemi és nemzeti öntudat, ami itt tapasztalható. – Mert mi énekelhetjük a Himnuszt, kitűzhetjük a magyar zászlót, önszerveződhetünk, és van egyfajta olyan jelenség, ha nincs ellenállás, akkor ez nem annyira „érdekes”. Új világ ez számunkra, mert egyikünk sem járt korábban Kárpátalján. Fontos, hogy lássák, itt egészen másképp van, és ahogyan a Szentírás is írja: egymás hitéből, jó példájából épüljünk. Célt értem, mert megint összejött az együttes, és esetleg újra lehet hivatkozni, hogy menjünk el máshová és táncoljanak – zárta gondolatait a tiszteletes, és kiemelte, külön öröm, hogy ezek a fiatalok az egyházi életből is aktívan kiveszik a részüket, szombaton buliznak, vasárnap pedig elmennek a templomba. Ez élő példája annak, hogy az egyházi, illetve a polgári kezdeményezés milyen jól szolgálhatja együtt a magyarság érdekét.
Deák Norbertet, az almásmálomi Almavirág Együttes táncoktatóját, aki a Szarkaláb – Kolozsvár legismertebb táncegyüttese – hivatásos táncosa, a kezdetekről kérdeztem. Elmesélte, amikor kezdték, 7-8 pár gyűlt össze a mindössze 200 lelkes faluban, és nagyon kicsik voltak.
– Felkértek, hogy tanítsak nekik néptáncot. Nehezen indult, gyermekjátékokkal, dalokkal kezdtük, majd ahogy nőttek, áttértünk komolyabb dolgokra, volt észak-mezőségi és kalotaszegi műsoruk. Közben a fiatalok, felnőttek, a közeli nagyvárosba, Kolozsvárra költöztünk, többek között én is. Így a csapat aktívan nem működik, nincsenek próbák, korábban hétvégeken oldottuk meg, amikor hazautaztunk, és nyáron huzamosabb próbákon, edzőtáborokban összeállítottuk a műsorokat, aztán év közben abból gazdálkodtunk. Most felbomlott a csapat – meséli a táncoktató, de amikor meghívást kapnak, szívesen fellépnek, előveszik a régi műsorokat, és azt adják elő. Ezt Székely István, az Almavirág Egyesület elnöke, az egyház presbitere is megerősítette.
Kótyuk Zsolt, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület alelnöke, szürtei református lelkipásztor fontosnak tartja azt, hogy valamilyen módon össze tudják fogni a fiatalokat.
– Ha ránézünk most azokra, akik táncolnak, énekelnek, láthatjuk, hogy van tartásuk és kisugárzásuk. Tehát olyan fiatal facsemeték állnak előttünk a személyükben, akik begyökereztek, és biztosan gyümölcsöt fognak teremni. Ők nem sodródnak a világban, hanem tudják, honnan indultak és hová tartanak. Különleges kitartást ad számukra a közösség, az, amivel foglalkoznak, hogy meg tudják mutatni az értékeiket. Ezt nagyon fontos ápolni, erősíteni! – hangsúlyozta a lelkipásztor.
A szervezésben aktív részt vállalt Molnár Beáta, a Kökény Néptáncegyüttes vezetője és Urbán-Balog Marianna, a KMKSZ Ifjúsági Szervezete Csapi Alapszervezetének elnöke. Mindketten igyekeznek minél több fiatalt bevonni a közösség életébe, de mint mondották, elég nehéz őket megszólítani, mert egy részük külföldön tanul vagy dolgozik, és csak hétvégén tartózkodnak szülővárosukban. Ezért szervezik ilyenkorra a programjaikat, hogy minél nagyobb létszámban részt tudjanak venni azokon. Úgy tapasztalják, az ilyen ismeretségek nem maradnak abba, a Kárpát-medence különböző régiónak fiataljai tartják a kapcsolatot. A találkozó éjszakába nyúló táncházzal ért véget.
– Abszolút együtt tudtak működni, és igazából ez volt a cél, a lényeg, hogy ezek a fiatalok találjanak egymásra, mert attól vagyunk otthon a Kárpát-medencében, hogy mindenhol ismerünk valakit, és amitől kezdve ismerünk a környéken valakit, attól kezdve otthon érezzük magunkat – mondta a program végén Balogh Lívia. – Remélem, ezek a fiatalok is úgy mennek haza, hogy itthon érezték magukat Kárpátalján.
R. V.
