Kerekasztal-beszélgetés Kárpátalja biztonságpolitikai helyzetéről

Ukrán határvidék – Kárpátalja címmel szerveztek kerekasztal-megbeszélést a Beregszászi Járási Tanács kistermében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSK) kezdeményezésére.

A projekt célul tűzte ki a konfliktushelyzetek és kihívások tanulmányozását Ukrajna multikulturális és többnemzetiségű térségeiben, melyek jelentősen befolyásolják az adott térség biztonságpolitikai helyzetét.

Kárpátalja kitűnő helyszínnek bizonyult a felmérések elvégzéséhez, hisz minden szempontból megfelelt a kutatásokhoz szükséges feltételeknek – mondták a kutatóintézet szakemberei.

A találkozón részt vett Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, Horváth László alelnök, Muszka Mária, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal belügyi osztályának vezetője, Turányi Jaroszlava, a járási oktatási osztály főszakembere, Volodimir Kenéz, a Beregszászi Ukrán Gimnázium igazgatója és mások.

Az elvégzett felmérések bemutatása után élénk eszmecsere bontakozott ki. Turányi Jaroszlava és Volodimir Kenéz a kárpátaljai sajátosságokra, ezek megértésének szükségességére hívták fel a figyelmet, valamint arra, hogy Kárpátalján békében élnek egymással a különféle nemzetiségek évszázadok óta.

A jelenlévők egyetértettek a felmérések elemzőivel abban, hogy mindenképpen a korrupció, valamint az államhatalmi szervek munkája iránti elégedetlenség az, melyeken változtatni kell a közeljövőben az ország vezetőinek.

Sin József hozzászólásában kifejtette, hogy Kárpátalján az itt élő kisebbségek irányában az ukrán média részéről mindenek­előtt az objektív tájékoztatás hiányzik. Hamis képet festve, igaztalan állítások jelennek meg a kárpátaljai magyarokról, akik között még egyetlen szeparatistát sem találtak, s akiknek legnagyobb „bűnük” az, hogy ragaszkodnak anyanyelvükhöz.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elemzői szerint a felmérés elvégzése nagyban hozzájárult Kárpátalja biztonsági helyzetének elemzéséhez, melyet a Konrad Adenauer Alapítvány támogatott.

 (gsj)