Eljárás indult egy német újságíró ellen a KMKSZ-székház elleni támadás miatt

A berlini ügyészség eljárást indított gyújtogatásra való fejbujtásért Manuel Ochsenreiter német újságíró ellen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza ellen tavaly februárban végrehajtott támadás ügyében – jelentette a Jevropejszka Pravda a Zeit Online nyomán.

A napokban a krakkói bíróság előtt a 28 éves Michal Prokopowicz, akit két másik, ugyancsak lengyel állampolgárságú társával együtt az ungvári KMKSZ-székház ellen február 4-én végrehajtott támadás megszervezésével és végrehajtásával vádolnak, kijelentette, hogy Manuel Ochsenreiter német újságírótól kapott utasítást az akcióra. A Jevropejszka Pravda emlékeztet, Prokowicz és társai kapcsolatban állnak a Falanga lengyel szélsőjobboldali mozgalommal.

A 42 éves Ochsenreiter mostanáig Markus Frohnmaiernek, a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt parlamenti képviselőjének tanácsadójaként dolgozott. Amikor kipattant a botrány, Frohnmaier bejelentette, hogy megszakította a kapcsolatait Ochsenreiterrel. A képviselő elmondása szerint Ochsenreiter maga ajánlotta fel a szerződésbontást, elkerülendő a politikus kompromittálását az őt ért vádak miatt.

„Közös megegyezéssel váltunk el” – jelentette ki a képviselő.

Frohnmaier egyben közölte, az együttműködés megszakítása nem jelenti, hogy megalapozottnak tartaná az újságírót ért vádakat. Maga Ochsenreiter kategorikusan tagadja, hogy köze lenne a gyújtogatáshoz.

Ochsenreiter a német Zuerst! (Első!) jobboldali folyóirat szerkesztője, az elmúlt öt évben gyakran nyilatkozott az orosz állami médiának, támogatásáról biztosítva a Donyec-medencei oroszbarát fegyvereseket – állítja a Jevropejszka Pravda.

A portál azt írja, az újságírót összefüggésbe hozzák nyugati megfigyelők toborzásával az elszakított kelet-ukrajnai területeken rendezett „választásokra”, illetve a 2014 márciusi krími népszavazásra. E célból hozta létre állítólag Ochsenreiter az Eurázsiai Kutatások Német Központját. Az intézmény alapítói között találjuk többek között Frohnmaier képviselőt is – mutat rá a portál.

Arról ugyanakkor nincs hír, hogy a lengyel hatóságok bármivel megvádolták volna Ochsenreitert a KMKSZ-székház elleni támadás kapcsán.

(eurointegration.com.ua/Kárpátalja)