Fellobbant a béke lángja Beregszász főterén

December 2-án Beregszász főtere meghitt hangulatot öltött magára. Az emberek összegyűltek, hogy együtt készüljenek az év egyik legszebb ünnepére. Fellobbant az adventi koszorú első gyertyájának lángja, amelynek melege békét, örömöt, szeretetet sugároz magából.

„Az advent a várakozás időszaka: várjuk a karácsonyt, Jézus Krisztus megszületését – éppúgy, mint gyerekkorunkban, hiszen akkor édes a várakozás, amikor biztosak lehetünk benne, hogy ez eljön” – kezdte ünnepi köszöntőjét Brenzovics László ukrán parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Az országban jelenleg fennálló rendkívül rossz helyzet, a múlt héten bevezetett hadiállapot – épp advent időszakára esik. Az állandó gyűlölködés és gyűlöletkeltés szinte mindennapossá vált – ahelyett, hogy az emberek békére törekednének, a gyűlölet nyelvén beszélnek. Az ukrán médiában azonban érdekes mód megjelent egy apró hírecske: Ukrajnában az első karácsonyfát Beregszászban állították fel. Lehetséges, hogy már a hírszerkesztők is azért vették át ezt a hírt, mert ők is soknak érzik a sajtó által közvetített gyűlölködést – mondta Brenzovics László. Majd hozzátette: a kárpátaljai magyarság üzenete a várakozás idején az, hogy advent a békesség ideje, a békét, a szeretetet, a keresztény értékeket szeretnénk továbbra is képviselni. „Reménykedjünk abban, hogy eljön karácsony, s eljön a béke az országokban” – zárta köszöntőjét a KMKSZ elnöke.

A történelmi egyházak képviselőinek – Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános, Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora, Marosi István, a főiskola görögkatolikus lelkésze, Szabó Viktor beregszászi görögkatolikus parochus – köszöntőinek közös üzenete: az adventi koszorú első gyertyájának lángja Jézus Krisztus fényességére emlékeztet, amely beragyogja a világot.

Az áldásokat követően Brenzovics László, Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, Nagyija Lovha, Beregszász alpolgármestere, valamint Molnár János plébános közösen gyújtották meg advent első gyertyáját. Az eseményt a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanári kórusának előadása, illetve Varga Gyula és Halász Bertalan harmonikaduettje színesítette.

lexi