„Az áldozat sohasem hiábavaló, belőle erőt meríthetünk”

Szolyván emlékeztek a kárpátaljai magyar férfiak 1944-es deportálására

Kárpátaljai magyar közösségünk és egész nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájára, a magyar férfiak 74 évvel ezelőtti elhurcolására emlékeztek az utódok az egykori gyűjtőtábor temetőjének helyén kialakított emlékparkban, Szolyván. Több mint tizenkétezer, a mai Kárpátaljához, a magyarországi Csonka-Bereghez, valamint számos, ma Szlovákiához és Romániához tartozó településről elhurcolt, a sztálini népirtásnak áldozatul esett magyar férfi neve van felvésve a siratófal gránittábláira. Mindannyiuknak azért kellett meghalniuk, mert magyarok voltak.

A gyászrendezvényt a parkot fenntartó Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke, Tóth Mihály nyitotta meg, emlékeztetve arra, hogy az ukrán parlament máig nem rehabilitálta az áldozatokat.

A megemlékezésen a szervezők külön köszöntötték Nagy Bercelt, Magyarország köztársasági elnöki hivatalának igazgatóját, Csallóközi Zoltánt, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes főtanácsadóját a Kereszténydemokrata Néppárt képviseletében, Tilki Attila és Csenger Zalán Zsolt fideszes országgyűlési képviselőket, Seszták Oszkárt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökét, Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzót, a kárpátaljai magyar külképviseletek vezetőit és munkatársait, magyarországi önkormányzati küldöttségeket és a Magyar Szocialista Párt képviselőit, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetőit, kárpátaljai önkormányzati vezetőket és történelmi egyházaink jelen lévő képviselőit.

Emlékbeszédében Csallóközi Zoltán főtanácsadó elmondta: „Ha a XX. század vérzivataros éveire gondolunk, tudjuk, hogy embertelen és istentelen barna és vörös diktatúrák játékszereivé váltak emberek, népek, nemzetek. Mi, magyarok a megszállás éveiben számtalanszor szórtunk hamut a fejünkre, ismertük el bűneinket – még azokat is, amelyeket el sem követtünk. Amiért minket felelősség terhel, azt most, a szabad országban is elismerjük, de elvárjuk, hogy a mi áldozatainkat is fogadják el mások. Nem létezik egymás alá vagy fölé rendelt szenvedés. A szenvedő alany számára mindegy, hogy milyen színű diktatúra üldözte el hazájából, szakította szét családját, kobozta el javait, taszította embertelen körülmények közé és gyilkolta meg…” A szónok hangsúlyozta, „elődeink áldozatvállalása példa kell, hogy legyen előttünk és utódaink előtt, mert az áldozat sohasem hiábavaló, belőle erőt meríthetünk”.

Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetője elmondta, hogy egy hónapja sincs annak, amikor „ünnepeltük Kárpátalja felszabadításának évfordulóját a náci megszállás alól.” Ugyanakkor, 74 évvel ezelőtt a náci rezsimet a sztálini váltotta, amely sajnos, nem hozta el a kárpátaljaiak által várt szabad életet. A változás sok kárpátaljai lakos életében szerencsétlenséget hozott. Ma azokról a kárpátaljaiakról jöttünk el megemlékezni, akik áldozatul estek a totalitárius kommunista rendszernek, közülük 15 ezer embertől a legdrágábbat, az életüket vette el a sztálini rezsim. A Szolyvai Emlékpark egyik szimbóluma az emberi tragédiának, azért, mert 1944 végén a szovjet hatalom itt gyűjtötte össze a vidék magyar és német nemzetiségű férfi lakosait, akik az embertelen körülmények miatt elvesztették egészségüket, sokan közülük meghaltak, másokat egyszerűen megöltek. Ezzel kapcsolatban el kell mondanunk az igazságot, nem áll jogunkban elfelejteni az akkor eseményeket. Meghajtjuk fejünket a kárpátaljai áldozatok tiszta emléke előtt, és mindent megteszünk azért, hogy hasonló soha többé ne ismétlődhessen meg – hangsúlyozta a megye kormányzója.

Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke rövid beszédét három részre tagolta. Elsőként arról beszélt, ami a mi dolgunk, hangsúlyozva: „Az elhurcolt, elpusztított őseinkre emlékezni, nekik emléket állítani a mi dolgunk, ezt mi meg is tettük, településeinken emlékművek állnak, és minden évben megemlékezünk mártírjainkról. Emiatt van ez az emlékhely is itt, Szolyván, ahol gránittáblákon olvashatjuk a magyar áldozatok neveit.

Az állami szervek dolga az lett volna az elmúlt 30 évben – folytatta a KMKSZ elnöke –, hogy legalább formálisan elismerjék azt, hogy a deportáltak ártatlanok voltak. Ezt nem tették meg. Először azt gondoltuk, azért, mert a szovjet hadsereg számára kínos lett volna ez a dolog. Aztán szétesett a Szovjetunió 1991-ben, jelenleg Ukrajnában olyan politika van, hogy felszámolják a kommunista rendszer igazságtalanságait. Ez is a kommunista rendszer igazságtalansága volt. Voltak szerződéseink különböző államfőjelöltekkel, amelybe mindig beleírtuk azt, hogy rehabilitálni kellene a sztálinizmus magyar és német áldozatait. Nem nagy dolog, egy parlamenti döntés, mégis sok ezer ember számára egyfajta elégtétel lenne, ha elismernék azt, hogy ezek az emberek semmiben nem voltak hibásak. Máig nem történt meg.”

Brenzovics László a közös dolgunknak végül a megbékélésre való törekvést, és az ország európai uniós integrációjának előmozdítását nevezte. Kijelentette, Ukrajna akkor válhat normális, európai állammá, ha elismerik a jogainkat és megteremtik a békét.

A Szolyvai 1. Sz. Általános Iskola felső tagozatos diákjai magyar népdalokat énekeltek, majd az emlékezők köszöntötték az Aknaszlatináról két nap alatt fellobogózott kerékpárokon az emlékparkba megérkező Takár Károly nyugdíjas bányász vezette héttagú csapatot. Az extrém sportteljesítményeivel ismertté vált nyugdíjas sóbányász minden évben megteszi, futva vagy kerékpáron az Aknaszlatina és Szolyva közötti több mint 200 kilométeres távolságot. Idén az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola hat tanulója csatlakozott vállalkozásához.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul az emlékezőkhöz szólva leszögezte: „A deportáltak, a Gulágra elhurcoltak emléknapja különösen fontos alkalom arra, hogy kimondjuk: Magyarország minden szándékával, nemzetközi-diplomáciai eszközével és lehetőségével, és honfitársi szeretetével a kárpátaljai magyar nemzeti közösség, minden kárpátaljai magyar és más nemzetiségű honfitársunk mellett áll, és kiáll az ő jogaik töretlen megőrzéséért. Tesszük ezt a béke és egyetértés érdekében, a béke és egyetértés eszközeivel, tesszük ezt határozottan és következetesen.

Legyen áldott az áldozatok emléke!

A Jóisten tartsa meg kárpátaljai nemzeti közösségünket, nemzeti egységünket!

Legyen béke, áldás, maradjon meg a hagyományos nemzetek közötti egyetértés, tolerancia, és legyen prosperitás Kárpátalján!” – zárta gondolatait a főkonzul.

Tilki Attila, Magyarország Ukrajnával határos választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, hogy amikor a 4. Ukrán Front 0036-os hadiparancsa megszületett a magyar férfiak deportálásáról, azt nem csak Kárpátalján hajtották végre, érintett három Szatmár megyei és húsz csonka-beregi települést is. Három évvel ezelőtt fel tudták avatni a három szatmári településről elhurcoltak emléktábláit, tavaly a Magyarország kötelékében maradt beregi falvakból deportált férfiak neveit tartalmazó emléktáblákat is, idén pedig helyére került a hiányzó Lónya emléktáblája is.

Az országgyűlési képviselő felhívta ukrán barátaink figyelmét egy régi magyar mondásra: „Rossz szomszédság török átok.” Hangsúlyozta: „Igazából nem értjük azt, hogy az Európai Unióba igyekvő Ukrajna miért pont a szomszédjával, miért pont az itt élő őshonos magyar kisebbséggel van ilyen rossz viszonyban.” A képviselő ígéretet tett arra, hogy az Európai Tanács tagjaiként, a szintén jelen lévő Csenger Zalán Zsolt képviselőtársával minden fórumon fel fogják hívni a figyelmet a kárpátaljai magyarokat ért igazságtalanságra.

Csenger Zalán Zsolt, Budakeszi térségének országgyűlési képviselője megköszönte a kárpátaljai magyaroknak azt a közös magyar ügyünkért való kiállást, amely nélkül – mint fogalmazott – az anyaországi magyarok jövőbe vetett hite is sokkal gyengébb lenne.

A német közösségek tragédiájáról emlékezett meg Árvay Attila, a Szerencsi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, majd végül Dupka György, az Emlékparkbizottság titkára mondott zárszót, hangsúlyozva, hogy a Szolyvai Emlékpark ma már nemcsak Kárpátalja emlékparkja, hanem egy Kárpát-medencei jelentőségű emlékpark.

A közös emlékezés történelmi egyházaink papjainak imájával, a Szózat eléneklésével és a koszorúk, virágok elhelyezésével zárult.

Az alkalmat kihasználva ünnepélyesen felavatták a Szolyvai Emlékpark kápolnájának külső falán elhelyezett, báró Szurmay Sándornak, az I. világháború idején az Uzsoki-hágót védő gyalogsági tábornoknak, későbbi honvédelmi miniszternek az emléktábláját, melyet a Vitézi Rend Kárpátaljai Törzskapitánysága és a Beregszászért Alapítvány állíttatott.

dózsa