November 19-én Beregszászban is megemlékezést tartottak a Pro Cultura Subcarpathica (PCS), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Történelem és Társadalomtudományi Tanszéke, a város polgármesteri hivatala és a történelmi egyházak közös szervezésében az 1944-ben málenkij robotra elhurcoltak beregszászi áldozatairól. A megemlékezés a város református templomában vette kezdetét, ahol ökumenikus istentiszteletre került sor, amelyet emlékmenet követett az elhurcoltak beregszászi emlékművéhez.
Az istentiszteleten – ökumenikus alkalom lévén – Molnár János római katolikus esperes-plébános, Marosi István görögkatolikus parochus, valamint Taracközi Ferenc református lelkész hirdette Isten igéjét, az elhangzott énekeket pedig a református gyülekezet kamarakórusa szolgáltatta. A magyarok nemzeti imádságának közös eléneklését és az áldásokat követően Molnár D. Erzsébet, a II. RF KMF történésze összefoglalta a hetvennégy évvel ezelőtt történt szörnyűséges eseményeket. 1944. november 18-án indultak el a magyar és német férfiak a szolyvai gyűjtőtábor felé, ahol aratott a halál. Akik túlélték a szolyvai megpróbáltatásokat, azokat Sztarij Szamborig vezették, ahonnan marhaszállító vagonokban szállították őket a céltáborokba. A rendelkezésre álló adatok alapján Kárpátaljáról több mint 30 ezer személyt deportáltak a málenkij robot ürügyén. Ezeket az embereket mai napig nem rehabilitálták.
A beregszászi áldozatok neveinek felolvasását követően koszorúzásra került sor a templom főbejáratánál, amit gyertyafényes emlékmenet követett a Kossuth térről az elhurcoltak beregszászi emlékművéig, amely közben koszorúkat helyeztek el az 5. sz. középiskola falán lévő emléktáblánál is.
Az emlékműnél Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul beszédében elmondta: az elhurcolás kapcsán az elkövetők soha nem kértek bocsánatot, és senki nem bűnhődött meg a sok tízezer ártatlan ember elpusztításáért – emlékük máig (legalább) erkölcsi jóvátételért kiált, melynek beváltása az utókor adóssága és feladata. „Fontos üzenet, hogy a szovjet idők terrorja nem tudta megtörni magyar közösséget – a magyarság minden elszenvedett, súlyos vesztesége ellenére talpra állt” – fűzte hozzá.
„Közel háromnegyed évszázada kezdett esztelen, semmivel nem indokolható megtorlásba az akkori ördögi rendszer” – kezdte beszédét Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, majd hozzátette: magyarságunk, sajnos, napjainkban is fogyatkozik, […] gazdasági problémákkal, megélhetési gondokkal kell szembenéznünk, s a helyzetet csak rontják a kisebbségek jogait csorbító intézkedések. Hatalmas támogatást nyújt a szülőföldön maradáshoz a magyar kormány – soha nem látott számban épülnek és újulnak meg óvodák, tanintézetek, egészségügyi intézmények, soha nem látott támogatást kapnak az ezekben dolgozók – szögezte le.
Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora, a PCS elnöke beszédében a gyászt emelte ki: a deportáltak mellett ugyanis gyászolják azokat is, akik nem születhettek meg, azokat, akik családapa nélkül maradtak. „A történelem megtörtént, nem lehet arról beszélni, hogy „mi lett volna, ha…” – tette hozzá, majd így zárta beszédét: „Itt vagyunk, hogy meg ne ismétlődjön, ami megtörtént a XX. században, s hogy a békét megvédjük, nekünk minden éven nyilvánvalóvá kell tenni, hogy tanuljunk a történelemből.”
Végezetül minden jelenlévő elhelyezte az emlékezés gyertyáit és koszorúit, közben azokra gondolva, akik nem térhettek haza családjaikhoz.
Csuha Alexandra
