Kárpátaljai magyarság képekben

Bocskor Andrea kárpátaljai fideszes EP-képviselő „Az én Kárpátaljám” címmel szervezett fotókiállítást Brüsszelben. A kiállítás ötlete már több mint két éve megszületett és ekkor kezdődött a fotók gyűjtése is, melynek eredménye egy héten keresztül megtekinthető az Európai Parlament épületében. A Bocskor László által készített fotók célja Kárpátalja magyar gyökereinek, múltjának és jelenének bemutatása. A kiállítás mai ünnepélyes megnyitóján Bocskor Andrea mellett Várhelyi Olivér, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének nagykövete, valamint Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke mondott ünnepi beszédet.

A kiállítás megnyitóján Bocskor Andrea elmondta: „A fotókon keresztül szeretnénk felhívni a figyelmet Kárpátaljára és a kárpátaljai magyar közösségre, illetve azokra a valódi értékekre, melyek már számos kisebbségi létből fakadó megpróbáltatást és történelmi vihart segítettek túlélni: a keresztény hitre, az anyanyelvű oktatásra, a történelmi emlékekre, a népi hagyományokra, és a kulturális örökségre”. A néppárti politikus hozzátette: „A kiállítás egyik üzenete, hogy a jelenben meg kell őriznünk a múltat a jövő számára! Különösen fontos ez az utóbbi időben tapasztalható folyamatos kisebbségi jogszűkítések, az anyanyelvünk korlátozására irányuló ukrán törekvések, a mesterségesen szított magyarelleneség, a provokációk és a zaklatások közepette”.

Kép forrása: Facebook/Bocskor Andrea

Várhelyi Olivér nagykövet rámutatott arra, hogy az európai intézmények és politikusok milyen közömbösséget tanúsítanak a kárpátaljai magyarok irányába, miközben a régió magyarsága fennállásának eddigi talán legnehezebb időszakát éli az ukrajnai vezetés jogtiprásainak következtében.

Balogh Lívia, a KMKSZ alelnöke hangsúlyozta: „Ezek a fotók nekünk, kárpátaljai magyaroknak, egyszerre jelentik az otthont, a szülőföldet, de magukban hordozzák a száz éves magyar szétszóratás minden fájdalmát, a kisebbségi lét kihívásait is. Ez a képkiállítás, itt, az Európai Unió fővárosában, most figyelemfelhívás is kíván lenni. Egy jogaiért küzdő nemzeti kisebbség segélykiáltása. Szeretnénk, ha Európa is észrevenné a kárpátaljai magyar közösség szülőföldjén való megmaradásáért vívott harcát, s ennek jogorvoslatában, az emberi alapjogok mellett állnának ki, nem áldozva fel egy európai őshonos kisebbség jogait a geopolitika oltárán”.

Brüsszel, 2018. november 20.

Forrás: