Állampolgári különbségtétel nemzeti alapon, avagy…
Illyés Gyula anno nagyon helyesen állapította meg, mi a különbség a hazafi és a soviniszta között. Mint mondta: patrióta az, aki jogot véd, nacionalista az, aki jogot sért. A hazafi – vagy más szóval – nemzeti érzületű ember úgy képviseli hazája, nemzete, nemzetisége jogos érdekeit, hogy közben nem sérti meg más nemzetek, más országok jogos érdekeit. Ezzel szemben a nacionalista – hazája, nemzete jogtalan érdekeit is képviselve – megsérti más nemzetek, országok jogos érdekeit. Az ukrán nacionalisták pedig súlyosan megsértik a soknemzetiségű Ukrajna nem ukrán lakosainak a jogait, amikor nemzeti alapon első, másod-, harmad- és negyedosztályú állampolgároknak minősítik ennek az elfuserált országnak a lakóit. Első osztályúak az ukránok, másodosztályúak az őshonos kisebbségnek számító krími tatárok, harmadosztályúak az európai uniós anyaországgal rendelkezők, a negyedosztályúak pedig az oroszok.
– Ukrajna alkotmánya, illetve az ENSZ Emberi jogi alapokmánya szerint minden ember egyenlő – szögezi le Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontjának igazgatója. – Ennek ellenére az oktatási törvény 7. cikkelye négy kasztba sorolja az ukrán állampolgárokat. Az ukrán nemzetiségűeknek az óvodától az egyetemig joguk van az anyanyelvű oktatáshoz. Az őshonos kisebbséghez tartozóknak – itt gyakorlatilag csak a krími tatárokról van szó – az érettségi megszerzéséig van joguk az anyanyelvükön tanulni. A nemzeti kisebbségeken belül pedig két alkategóriát különböztet meg a törvény. Az elsőbe azok a kisebbségek tartoznak, melyek anyaországa tagja az Európai Uniónak, így mi, kárpátaljai magyarok is ide tartozunk. E nemzetiségek gyermekei az 1–4. osztályokban tanulhatnak az anyanyelvükön, az 5. osztálytól kezdve azonban korlátozva van az anyanyelvű oktatáshoz való joguk. Az iskoláikban egy vagy több tantárgyat oktathatnak a kisebbségek nyelvén, az államnyelv mellett. Hogy ez pontosan mit jelent, senki sem tudja. Értelmezhető ez úgy is, hogy minimum egyet, de akár úgy is, hogy ez a maximum. Ha a jogalkalmazók, vagyis az oktatási és tudományos minisztérium, a járási állami közigazgatási hivatalok oktatási osztályai, a megyei állami közigazgatási hivatalok oktatási főosztályai úgy értelmezik a törvényt, hogy csak a nemzetiség anyanyelvét és az idegen nyelvet lehet nem ukránul oktatni, akár ezt is megtehetik. De elvileg azt is, hogy több tárgyat oktatnak magyarul, mint államnyelven. Így azt is mondhatnánk, hogy a törvény nem jelentős visszalépés a nemzetiségi jogok terén, de valójában visszalépés is lehet. S most úgy tűnik, hogy a kormányzat célja nem az, hogy csupán egy-két tantárgyat oktassanak az állam nyelvén, vagyis ukránul, hanem az, hogy legfeljebb egy-két tantárgyat sajátíthatnak el a nemzetiségi gyerekek az anyanyelvükön. A jogbizonytalanság egy jogállamban megengedhetetlen, mert kiszolgáltatottá teszi az állampolgárokat, erre a Velencei Bizottság is felhívta a figyelmet az oktatási törvény 7. cikkelye kapcsán kiadott állásfoglalásában. Fontos azt is megjegyezni, hogy míg korábban a szülő dönthette el, milyen nyelven taníttassa a gyermekét, addig most már ez nem rajta múlik… Végezetül pedig szóljunk a negyedik kasztról, melybe olyan nyelvek tartoznak, melyek nem számítanak hivatalos nyelveknek az Európai Unióban. Ez gyakorlatilag az orosz nyelvet beszélőket jelenti, akik szinte csak tantárgyként tanulhatják anyanyelvüket. Amúgy 2015 szeptemberi adatok szerint akkor 621 orosz tannyelvű középiskolában 356 262 gyerek tanult orosz nyelven Ukrajnában.
– Miért számít őshonos kisebbségnek a krími tatár nép, mely csak a XIII. század óta él Ukrajna mai területén (bár döntő részük az Oroszország által elcsatolt Krímen lakik), miért nem számítunk őshonos kisebbségnek mi, kárpátaljai magyarok, amikor már a IX. század vége óta itt élünk, Kárpátalján? És miért jár a törvény értelmében több jog az őshonos kisebbségnek, mint az anyaországgal rendelkező nemzetiségeknek?
– Az ukrán jogértelmezők szerint azokat a közösségeket, melyek anyaországgal rendelkeznek, a nemzeti kisebbség kategóriába sorolták be. Őshonos kisebbségnek pedig csak azok számítanak, melyeknek nincs anyaországuk. És hogy miért rendelkeznek kevesebb joggal az anyaországgal rendelkező nemzetiségek, mint az őshonos kisebbségek? Erre a kérdésre nincs válasz az államhatalom részéről… Pontosabban annyi, hogy a nemzeti kisebbségek nyelve nem szorul védelemre, mert nyelvük egy másik országban hivatalos nyelv, ezért nincs veszélyben.
– Nekünk a felsőoktatás terén is van veszítenivalónk, gondoljunk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetére, a Kárpátaljai Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Kollégiumának Magyar Tagozatára. De mi a helyzet az ukrajnai románokkal és oroszokkal ezen a téren?
– A román felsőoktatást szinte csak a Csernyivci Nemzeti Egyetem román nyelv- és irodalom szaka képviseli. A 2008/2009-es tanévben 280767-en tanultak oroszul ukrajnai főiskolákon, illetve egyetemeken, a 2014/2015-ös tanévben viszont már csak 45530-an. A csökkenés részben a Krím Oroszország általi elcsatolásával, illetve a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok kikiáltásával magyarázható, hiszen az ott oroszul felsőfokú tanulmányokat végzők már nem számítódtak bele a 2014/2015-ös tanév adataiba, részben pedig annak tudható be, hogy többen inkább ukránul tanulnak tovább.
– Ezzel a kasztrendszerrel nem járnak együtt más jogszűkítések is?
– Egyelőre még nem. Megjegyezném viszont, hogy amikor az ukrán alkotmányban leszögezték, miszerint Ukrajna garantálja az ukrán, az orosz és más kisebbségek nyelvének a fejlesztését, tulajdonképpen már itt is kasztrendszer volt tapasztalható, hiszen különbséget tett az ukrán, az orosz és a más nyelvek között…
– Említette, hogy az oktatási törvény 7. cikkelye, mely kasztokba sorolta az ukrajnai népi-nyelvi közösségeket, ellentmond mind az ukrán alkotmánynak, mind az ENSZ Emberi jogi alapokmányának, melyek szerint minden ember egyenlő. De akkor az ENSZ miért nem lép fel e kasztrendszer ellen?
– A kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz fűződő jogait egyetlen nemzetközi szervezet, sem az ENSZ, sem az Európai Unió, sem az Európa Tanács, sem az EBESZ nem védi igazán. A nemzetközi szervezetekben pedig az államok képviselői ülnek, köztük a nemzeti kisebbségekkel is rendelkező országokéi is, és az utóbbiak közül nem egy a saját nemzeti kisebbségeinek sem akarja garantálni a nemzetiségi jogokat…
Mit szűrhet le mindebből az újságíró? Talán azt, hogy számunkra, kárpátaljai magyarok számára nemcsak az fontos, hogy mi is, és Magyarország is erőteljesen küzdjünk a fennmaradásunkért, hanem nagyon sok múlik majd a jövő évi európai uniós választások kimenetelén is, hogy Magyarország támogató európai uniós hátország mellett szálljon síkra a jogainkért.
Lajos Mihály
