Egy évvel ezelőtt történt, hogy 2017. szeptember 5-én Ukrajna Legfelső Tanácsa elfogadta az új ukrán oktatási törvényt, majd miután szeptember 25-én a dokumentumot Petro Porosenko elnök is aláírta, a jogszabály életbe lépett.
A jogszabály kimondja, hogy az oktatás nyelve az ukrán. A nemzeti kisebbségeknek a törvény garantálja a jogot, hogy gyermekeik az államnyelv mellett az anyanyelvükön tanuljanak az iskola előtti oktatási intézmények és az elemi iskolák csoportjaiban és osztályaiban. Az általános iskolában és a középiskolában viszont az adott kisebbség nyelvén, irodalmán és történelmén kívül minden tárgyat ukránul kell tanítani. Azok, akik 2018. szeptember 1. előtt mentek iskolába, 2020. szeptember 1-jéig az új oktatási törvény életbelépése előtt érvényes szabályok alapján folytathatják tanulmányaikat, de esetükben is fokozatosan nő majd az ukrán nyelven oktatott tárgyak köre.
Sokunk első reakciója a megdöbbenés volt. A döbbenetet a felháborodás és a tiltakozás váltotta fel: tiltakoztak a jogszabály ellen a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek, tiltakozott az anyaország és tiltakozásuknak adtak hangot a Kárpát-medencei magyar közösségek is. Sokáig fogunk emlékezni Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szavaira: „Mi voltunk azok, akik a leghangosabban támogattuk az ukránok vízummentességét, az elsők között ratifikáltuk a társulási megállapodást Ukrajna és az EU között, gázt szállítunk Ukrajnának Magyarországon keresztül. Ezek után az ukrán oktatáspolitikai döntést nem lehet másként értékelni, mint Magyarország és a magyar emberek hátba szúrásaként” – jelentette ki.
Magyarország eltökéltségét jogaink védelmében mi sem bizonyítja jobban, mint hogy bejelentették: Budapest addig nem támogatja Ukrajna euroatlanti törekvéseit, és nem járul hozzá az Ukrajna–NATO-bizottság miniszteri szintű üléseinek megtartásához, amíg Kijev nem állapodik meg a kárpátaljai magyarsággal az oktatási törvény jogsértő nyelvi rendelkezéseiről.
Kijevben kezdetben makacsul kötötték az ebet a karóhoz, hogy Ukrajnában mindenkinek beszélnie kell az ukránt, s ennek érdekében a közismereti tantárgyakat is az államnyelven szükséges tanítani az iskolákban. Azután a kisebbségek és néhány szomszédos ország tiltakozását látva mégis tettek annyi engedményt, hogy megküldték az oktatási törvény ominózus 7., a tanítás nyelvéről rendelkező cikkelyét véleményezésre az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének, a Velencei Bizottságnak.
A Bizottság decemberben közzétett állásfoglalásából az MTI ismertetése szerint kitűnt, hogy bár alapvetően legitimek Ukrajna törekvései, indokoltak a kisebbségek nyelvhasználatának korlátozásával kapcsolatos bírálatok. Ennek ellenére ukrán részről kedvezőnek ítélték a Velencei Bizottság állásfoglalását, azt állítva, hogy az nem támasztja alá az oktatási törvény 7. cikkelyével kapcsolatos magyar vádakat. Kijevben értésre adták, hogy a Bizottság egyetlen ajánlását hajlandók figyelembe venni: el kell halasztani a nyelvi cikkely rendelkezéseinek bevezetését az ukrán nyelv tanítására és az ukrán nyelvű oktatásra való jobb felkészülés érdekében.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) viszont nyilatkozatában üdvözölte, hogy a Bizottság állásfoglalása rávilágított a Szövetség által az oktatási törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott problémákra, s megerősítette a nemzeti kisebbségek véleményét, miszerint „a megfelelő megoldás minden bizonnyal a 7. cikkely módosítása lenne, és a jelenlegi rendelkezés cseréje, egy kiegyensúlyozottabb és világosabb megfogalmazással bíró szövegre”.
Nehezen indultak a tárgyalások a kárpátaljai magyarság és az oktatási kormányzat között. Mindenekelőtt azért, mert Kijevben hallani sem akartak az oktatási törvény módosításáról, egyedül a végrehajtásáról voltak hajlandók egyeztetni.
Először 2017. október 17-én tárgyalt az illetékes minisztérium magyar oktatási szakemberekkel, de a cél nem a szakmai párbeszéd volt, hanem – amint Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke ironikusan megfogalmazta –, hogy meggyőzzék a magyarokat, „milyen jó lesz nekünk, ha ukrán nyelven folyik majd bizonyos tárgyak oktatása a ma még magyar tannyelvű iskolákban”.
November közepén maga Lilija Hrinevics is ellátogatott Kárpátaljára. Az oktatási miniszter ekkor csupán abban látszott engedni a magyar javaslatokat mereven elutasító álláspontjából, hogy új alapokra kell helyezni az ukrán nyelv tanítását, az ukránt idegen nyelvként szükséges tanítani a magyar gyerekeknek.
Februárban kiderült, hogy az ukrán kormányzat a félretájékoztatást is beveti a jogfosztást elfogadni nem kívánó kárpátaljai magyarság és a mellette kiálló anyaországa ellen. Történt, hogy az oktatási minisztérium egyeztetést kezdeményezett a készülő A teljes általános középfokú oktatásról című jogszabály nyelvi cikkelyéről, amely az ukrán ígéret szerint részletezni és pontosítani hivatott az oktatási törvény nyelvi rendelkezéseit. A találkozóra a kárpátaljai magyarokat is meghívták. Miután azonban a magyar szervezetek felvetették, hogy a konzultációt célszerű volna elhalasztani egy későbbi időpontra, mivel a kormányzat csak két munkanapot hagyott a megküldött törvénytervezet áttanulmányozására, Lilija Hrinevics kijelentette, hogy a magyarok megtagadták az egyeztetésen való részvételt. Néhány nappal később már azt állította, hogy az ukrán hatóságok több körben konzultáltak a magyar kisebbséggel Beregszászban, Ungváron és Kijevben, holott ezeken az alkalmakon az oktatási törvény végrehajtásán kívül a miniszter szinte semmiről nem volt hajlandó beszélni.
A történtekre reagálva Magyarország felszólította Ukrajnát, hogy „a nemzetközi hazugságkampány helyett függessze fel az oktatási törvény végrehajtását”, amíg a kárpátaljai magyarokkal meg nem állapodik az összes részletkérdésről. Szijjártó Péter úgy vélte, Ukrajna azért indította a hazugságkampányt, hogy elfedje: „fittyet hánynak a Velencei Bizottság döntésére”. Sőt, megkezdték az oktatási törvény végrehajtását – fűzte hozzá a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Február utolsó napjainak egyetlen pozitív híre Pavlo Hobzej oktatási miniszterhelyettes bejelentése volt, miszerint a tárca a Velencei Bizottság ajánlásai alapján, Az általános középfokú oktatásról törvény tervezetében rögzíteni szándékozik, hogy a magániskoláknak jogukban áll szabadon megválasztani az oktatás nyelvét. Az első valóban konzultációnak tekinthető megbeszélésre március 23-án került sor: Hobzej, valamint a kárpátaljai magyarság képviselői Beregszászban ismertették az oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontjukat. Az ukrán kormányzat azonban szinte azonnal eltaposta a beregszászi találkozó nyomán kisarjadó bizalmat. Alig néhány nappal később ugyanis Olena Zerkal külügyminiszter-helyettes egy rádióműsorban arról beszélt, hogy Lilija Hrinevics oktatási miniszter találkozott a kárpátaljai magyar közösség képviselővel, és sikerült megállapodniuk az oktatási törvény kapcsán „a magyar közösséget nyugtalanító problémák megszüntetéséről”. „Az én szempontomból nézve olyan kapcsolatokat építettünk ki a közösséggel, amelyek már nem képezhetik spekuláció tárgyát az Európai Unió és a NATO szintjén” – tette hozzá. Zerkal állításait közös nyilatkozatban cáfolta a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Sokatmondó, hogy az ukrán diplomata nem tartotta fontosnak korrigálni a „tévedését”.
Május utolsó napjaiban Magyarország kezdeményezni próbált: szorgalmazta, hogy a külügyi és oktatási tárcák vezetőinek, valamint a kárpátaljai magyar kisebbség képviselőinek részvételével jöjjön létre kormányközi munkacsoport, amely figyelemmel kísérné a Velencei Bizottság ajánlásainak végrehajtását. Úgy tűnt, olvadni kezd a jég. Egy héttel később, június 5-én Kijevben egyeztettek egymással a kárpátaljai magyarok és az oktatási minisztérium vezetői.
Aztán elkövetkezett június 22., és az ungvári járási Alsószlatinán tárgyalóasztalhoz ültek az ukrán és a magyar oktatási, valamint külügyminiszterek a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek vezetőinek jelenlétében. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón a felek óvatos optimizmussal tekintettek a jövőbe, ám végeredményben az ukrán média ezt az eseményt is az országban kibontakozó magyarellenes kampányhoz használta fel. Hosszasan cikkeztek arról az alsószlatinai találkozó kapcsán, hogy ott Szijjártó Péter állítólag nem hozakodott elő a 7. cikkely módosítására vonatkozó korábbi magyar követeléssel. Amikor pedig a magyar külügyek irányítója cáfolta, hogy Budapest lemondott volna elvárásáról, az újságírók azt sugallták, hogy a magyar kormány nem törekszik a megegyezésre Ukrajnával, és számos írásban, tévéműsorban szeparatizmust, irredentizmust emlegettek a magyarokkal kapcsolatban.
Azóta is egyedül a magyarság elleni rágalomhadjárat területén lehet tényleges „haladást” elkönyvelni. Időközben Ukrajna a szembenállást az oktatás mellett a kétoldalú kapcsolatok több más dimenziójára is kiterjesztette. Például július óta hiába vár a kinevezése megerősítésére az új kijevi magyar nagykövet. Közben Ukrajna jegyzékben követelte Budapesttől, hogy módosítsa a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztosi tisztség megnevezését, mert Kijev szerint a „kárpátaljai” biztosi tisztség beavatkozás az ukrán belügyekbe.
De miközben úgy tűnik, hogy Magyarország már alig tud olyat tenni, amibe Kijev bele ne kötne, a Legfelső Tanács még mindig nem fogadta el az oktatási törvényhez a télen benyújtott módosító indítványt, amely lehetővé tenné, hogy a jogszabály nyelvi rendelkezéseinek bevezetését a magyar iskolákban kitolják 2023-ig. Egyelőre nem született meg A teljes általános középfokú oktatásról című törvény sem, mely kimondaná, hogy a magániskolák önállóan határozhatnak az oktatás nyelvéről. Magyarán, egy évvel az oktatási törvény elfogadása után Kijev még semmit nem teljesített a Velencei Bizottság ajánlásai közül, még azt a keveset se, amit abból önként teljesíthetőnek ismert el.
(zzz)
