Nyilatkozat

Bár hivatalosan még meg sem kezdődött az elnökválasztási kampány, de a sárdobálás és álhírterjesztés már javában zajlik. A Trybuna című internetes lap velünk kapcsolatos elemzését olvasva (http://trubyna.org.ua/novyny/mukachivskyi-klan-rozkoliuie-monolit-uhorskoi-hromady-zakarpattia/) azt tapasztaljuk, hogy ennek hullámai elérték nemzeti közösségünket, annak szervezeteit, illetve vezetőit is.

Ennek kapcsán szeretnénk tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy továbbra is érvényben van a KMKSZ és az UMDSZ között a 2015. évi választásokra, illetve azt követő időszakra kötött együttműködési megállapodása, amely kötelező érvénnyel bír szervezeteink tagsága, aktivája, illetve vezetői számára egyaránt.

Azzal kapcsolatban bármiféle döntés, hogy szervezeteink az elkövetkező választásokon melyik jelöltet/jelölteket támogatják majd együttesen, vagy külön-külön, illetve nem támogatják egyiket sem, csak azután születhet, miután megtörtént e személyek hivatalos jelölése.

 

Ungvár, 2018.szeptember18.

 

dr. Brenzovics László,

a KMKSZ elnöke

dr. Zubánics László,

az UMDSZ elnöke