Tiltakozik a KMKSZ a kárpátaljai magyar tisztségviselők ukrán hatósági vegzálása ellen

Nyilatkozatban tiltakozik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) az ukrán határőrizeti és állambiztonsági szervek indokolatlan vegzálásai ellen, amelyekkel a magyar nemzetiségű kárpátaljai tisztségviselőket és újságírókat igyekeznek megfélemlíteni az államhatár átlépése során.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a KMKSZ elnöksége felháborítónak tartja, hogy az Ukrán Állami Határőrszolgálat (DPSZU) és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomásgyakorlással próbálja megfélemlíteni a kárpátaljai magyarokat. „Magyarázatot követelünk az illetékesektől arra, hogy az ukrán államhatár átlépése során milyen indokkal tartják fel és vetik kiterjedt ellenőrzés alá – akár többórás várakoztatással, jegyzőkönyv kiadása nélkül – a magyar nemzetiségű köztisztviselőket, közalkalmazottakat, helyi önkormányzati képviselőket, újságírókat” – áll a nyilatkozatban.

A jelzett esetek kirívóan magas száma miatt a történteket a KMKSZ a kárpátaljai magyar értelmiségiek vegzálásaként értékeli. A magyar szervezet vezetése az ügy kapcsán jelezte, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője beadványban kért magyarázatot Vaszil Hricaktól, az SZBU elnökétől.

(MTI)