Kárpátalja-konferenciát szerveztek Százhalombattán

Kárpátalja volt az idei díszvendége a negyedszázados múltra visszatekintő százhalombattai Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásárnak. Az augusztus 12–22. közötti eseményen egyebek mellett a kárpátaljai kulturális sokszínűséget bemutató programok – beregszászi színházi előadás, táncbemutató, zenei előadók, kiállítások – várták az érdeklődőket. A rendezvénysorozatot szeptember 13-án a Díszvendégünk Kárpátalja című konferencia zárta a százhalombattai Barátság Kulturális Központ Kamaratermében.

Mint azt Szigetvári József, a központ vezetője, a Summerfest fesztiváligazgatója elmondta, szerették volna a régióban élő magyarokra irányítani a figyelmet, és élő kapcsolatot kialakítani a kárpátaljai, illetve az anyaországi magyarok között. Ezt követően Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője köszöntötte a jelenlévőket.

A plenáris előadások sorát Tóth István történész, nyugalmazott beregszászi főkonzul kezdte Kárpátalja huszadik századi történetének vázlatos ismertetésével.
Barta Józseftől, a Kárpátaljai Megyei Tanács első helyettesétől, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnökétől aktuális gazdasági-politikai helyzetelemzést hallhattak a résztvevők.

Fotó: Facebook / Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja

A kárpátaljai magyar színjátszásról Sin Edina, a beregszászi színház program- és közönségszervezője tartott előadást.

Az ebédet követően a panelbeszélgetéseké volt a főszerep. A Hogyan élünk magyarként Kárpátalján 2018-ban? kérdést válaszolták meg Badó Zsolt, a Kárpátalja hetilap tudósítójának vezetésével ismert kárpátaljai fiatalok: Tarpai Viktória, a beregszászi színház színésznője, K. Debreceni Mihály, az M1 kárpátaljai tudósítója, Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke.

Az óvoda-, illetve a gazdaságfejlesztési program hatásairól, a magyar–ukrán kapcsolatokról dr. Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, Csallóközi Eszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetője, Bacskai József, külügyi gazdaságért felelős helyettes államtitkár, valamint Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja fejtette ki véleményét. Csallóközi Eszter az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programmal kapcsolatban kiemelte, az a helyieknek és a magyarországiaknak egyaránt jó, hiszen mindkét fél számára élénkülő gazdaságot, kapcsolatrendszert, bővülő piacot generál, épp ezért a jövőben tovább fejlesztik a programot. Bacskai József arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrán és a magyar fél közös érdeke, hogy a két ország közötti gazdasági-környezetvédelmi stb. együttműködés olajozott legyen. Buhajla József arra tért ki, hogy a kijevi vezetéssel ugyan voltak nézeteltérések az utóbbi időben, helyi szinten, Ungváron azonban gyümölcsöző kapcsolatot tudtak kiépíteni az ukrán állami hivatalokkal.

Személyesebb hangvételű panelbeszélgetések következtek a nap további részében: Ötvös Sándor viski pedagógust, idegenvezetőt Badó Zsolt kérdezte az Öt országban éltem, de csak egy a hazám témakörben arról, hogyan tudják a magyar nyelvterülettől távoli településen megőrizni magyarságukat a viskiek.

A magyar kultúra és hagyományok megtartásáról a Pál házaspárral beszélgetett Váradi Enikő. A tartalmas beszámolóból megtudhattuk, hogyan jutott el Pál Lajos és Pál Katalin a magyar népzenéhez, s hogyan teljesedett ki mára tevékenységük nyomán a magyar népzenei mozgalom Kárpátalján.

A konferencia a Magyarok Öröksége Alapítvány, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének szervezésében, a Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztossága, a Betlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Kárpátalja.ma

Forrás: