„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”

12 elsőssel indult az új tanév a Guti Általános Iskolában

Szeptember 3-án került sor a Guti Általános Iskola tanévnyitó ünnepségére, amelyen a főszerep – mint mindenhol – az óvodát elhagyó és első osztályt elkezdő, új, ismeretlen és élményekkel teli útra lépő kisiskolásoké volt.

A tanévnyitó elején Reményik Sándor Templom és iskola című versét egy végzős tanuló szavalatában hallhatta a közönség, amit Tóth Angéla igazgatónő köszöntőbeszéde követett. „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog” – kezdte beszédét ezzel a Szent-Györgyi Albert-idézettel. Az igazgatónő a gyerekekhez szólt, s elmondta, hogy a hosszú és pihentető szünidő után újra az iskolapadba kell ülni, azonban ez újabb lehetőség egy derűs, ugyanakkor fegyelmezettségben telő és eredményes tanévre. Az iskolában munkálatok folynak, amelyek támogatóinak Tóth Angéla külön köszönetet mondott: az ő segítségükkel megoldódott a mosdók problémája, az ivóvíz kérdésében is előrehaladás tapasztalható, valamint jelenleg az udvaron műfüves pálya építése zajlik. Ezután a szülőkhöz intézte szavait kihangsúlyozva köszönetét, hogy a község iskoláját választották, „valamint külön köszönet azért, mert magyar iskolába íratták gyermekeiket, ezzel is mutatva, hogy önöknek is fontos, hogy megőrizzük magyar identitásunkat” – szögezte le az igazgató asszony.

Sin József, a Beregszászi Járási Tanácsnak és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke köszöntőjében reményét fejezte ki a tanárok és a szülők közvetlen kapcsolatának megmaradását illetően, „hiszen ez a siker feltétele és záloga: az együttműködés a gyermekek nevelésében és oktatásában.” A KMKSZ BKSZ elnöke a címben szereplő Szent-Györgyi-idézet üzenetére hívta fel a figyelmet: az Ukrajnában tapasztalható oktatást érintő reformok és változások függvényében a tudás gyarapítására és tapasztalatok megszerzésére kell törekedni, s olyan gyermekeket kell nevelni, akik tudnak alkotni, építeni.

Köszöntötte az elsősöket és eredményes tanévet kívánt a tanulóknak és tanároknak, illetve két labdát ajándékozott az alsó és felső tagozatosoknak Balogh Attila, a KMKSZ Guti Alapszervezetének elnöke.

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet” (Példabeszédek 9:10) – ezzel az igével köszöntötte az új tanév kezdetén az iskola tanulóit és pedagógusait Nagy Szabolcs lelkipásztor.

A kilencedik osztály külön műsorral készült és kedveskedett az elsősök számára, amit ők szemmel láthatóan élveztek, majd az elsősök is elmondták a rövid versikéket, ami után meghallgatták tanítónőjük, Kulcsár Éva kedves szavait és átvették kisebb, építőkockákból álló ajándékaikat, amelyek egyébként fontos szerepet fognak betölteni majd a tanév ideje alatt. Ezután elhangzott az első csengő, megfogták egymás kezét és a tanító néni bevezette őket a tanterembe, amely ettől kezdve meghatározó hely lesz életükben.

lexi