Tévéinterjú: „Magyarország jelenleg gyakorlatilag agresszióval lép fel” Ukrajna ellen

Magyarország már rég beavatkozik politikájával Ukrajna belügyeibe, a Kárpátalja fejlesztéséért felelős miniszteri biztosi tisztség létrehozása csak alátámasztja a szomszédok eltökéltségét – jelentette ki Pavlo Haj-Nizsnik, a történelemtudományok doktora, közéleti szereplő a ZIK nyugat-ukrajnai tévécsatorna műsorában, amelyet a Zakarpattya Online idézett augusztus 3-án.

Haj-Nizsnik szerint az, ami most zajlik, nem beavatkozás az ukrán belügyekbe, hanem tulajdonképpen „megelőző agresszió az ukrán területek ellen”.

„Úgy tűnik, hogy Magyarországon a megszállt területek minisztériumát készítik elő, bár polgárainak ügyeivel bármely ország a konzulátuson keresztül foglalkozik. Hiszen ez a közvetlen feladatuk” – jelezte.

Ezért, véleménye szerint, az ukrán kormánynak a tiltakozó jegyzéknél hathatósabb intézkedéseket kellett volna foganatosítania ez ügyben, többek között nemzetközi színtéren is.

„Mindenekelőtt érdemes lett volna emlékeztetni a második világháború utáni határok sérthetetlenségére vonatkozó megállapodásokra és szerződésekre. Hiszen Magyarország jelenleg gyakorlatilag agresszióval lép fel. És bár kormányunk tagjai szeretik emlegetni a hibrid háború szavakat, de láthatóan nem értik teljesen és nem vonták le a következtetéseket az előző évekből, többek között ami a Krímet, az úgynevezett oroszajkú lakosságot és a lehetséges következményeket illeti” – hangsúlyozta Haj-Nizsnik.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az ukrán Külügyminisztérium magyarázatot követel Magyarországtól azzal a döntéssel kapcsolatban, hogy Budapest létrehozta a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztosi tisztséget. A tárcánál közölték, tiltakozó jegyzéket adtak át a kijevi magyar külképviselet vezetőjének, mivel „a biztos hatáskörébe vonták Ukrajna szuverén területének egy részét”.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)