Több mint félszáz vasparipás találkozója

II. Nagyberegi Motoros Randevú

Július 28-án második alkalommal került sor a Nagyberegi Motoros Randevúra a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyberegi Alapszervezetének szervezésében. A találkozóra több mint félszáz motoros érkezett Kárpátalja különböző településeiről, valamint Abonyból, Biharkeresztesről, Ceglédről, Püspökladányból és Nyíregyházáról.

Az esemény hivatalos megnyitóján jelen volt Hajgató Tamás beregszászi magyar konzul, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (BKSZ) és a Beregszászi Járási Tanácsnak az elnöke, Géczi Tihamér, a Beregszászi Járási Tanács képviselője, a Nagyberegi Középiskola igazgatója, Vass Bertalan, a KMKSZ Nagyberegi Alapszervezetének elnöke, Püspöki Attila, Nagybereg polgármestere, illetve Balázs Sándor Püspökladány képviseletében.

Elsőként Vass Bertalan köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy a találkozó mottója: „Motoron ülve, motoron élve!” Köszönetét fejezte ki a Püspökladányból érkezetteknek a motoros randevú megvalósításához nyújtott segítségért, s kellemes időtöltést kívánt minden résztvevőnek.

Hajgató Tamás köszönetet mondott a szervezőknek munkájukért, a motorosoknak pedig széles és – kárpátaljai viszonylatban – jó minőségű utakat, balesetmentes közlekedést kívánt.

Sin József beszédében kiemelte, hogy az ilyen közösségi eseményeknek köszönhetően közelebbről szemlélhetjük a világ érdekes dolgait, új barátokat szerezhetünk, gyönyörködhetünk a motorokban. „Üdvözlet a motorosoknak, akiktől tanulunk sokat, barátságot, szeretetet, örök szabadságérzetet. Gyorsaságot, bátorságot, különleges, szép világot. Száguldjatok, ahogy lehet, szeljétek a fellegeket!” – zárta ezzel az idézettel köszöntőjét a KMKSZ BKSZ elnöke.

Püspöki Attila köszönetet mondott a rendezvény szervezőinek és támogatóinak: a KMKSZ-nek, a magyar kormánynak, a Bethlen Gábor Alapnak, Somi Tihamérnak, aki Nagybereg motorostársaságának oszlopos tagja, valamint a sajtó munkatársainak, majd csatlakozva az előtte szólókhoz, jó szórakozást kívánt mindenkinek.

Balázs Sándor elmondta, hogy örömmel tettek eleget a meghívásnak, ugyanis először járnak Kárpátalján. „Vendégként érkeztünk, de barátként szeretnénk távozni” – szögezte le a képviselő.

Géczi Tihamér örömét fejezte ki, hogy a beregi szőttes után a motorostalálkozó is híressé teszi a falut. Reméli, hogy a jövőben ennél is nagyobb méreteket fog ölteni a rendezvény, s nemcsak Kárpátaljáról és az anyaországból fognak motorosok érkezni a találkozóra, hanem a Kárpát-medence más országaiból is, jelképezve az összetartozást.

 

Somi Tihamér elmondta, hogy a motorosok közötti barátság, testvériség milyen óriási erővel bír nemtől, kortól és nemzetiségtől függetlenül. A köszöntők után egyperces néma főhajtással adóztak azon motorosok emlékének, akik már nem lehetnek közöttünk.

A megnyitót a badalói Péter Kitti énekelőadása követte, aki ismételten megmutatta tehetségét. Ezt a motorosok felvonulása követte, majd az Európa-szerte ismert nagyberegi teremkerékpárosok bemutatója nyűgözte le a közönséget, akik állandó résztvevői és sok esetben dobogós helyezettjei az Európa-bajnokságoknak is. Közülük Kopor Krisztina, Máté Bianka, Heé Szebasztián és Szarka István mutatkozott be. Sor került még három vetélkedőre is. A leglassúbb motoros Petrusz Mihály lett, második Kota Róbert, a harmadik helyezett pedig Venyige Sándor. A motor első kerekével történő hordógurításban a nyertes Falusi Antal lett, második Homoki Ádám, míg harmadik Petrusz Mihály. Kötélhúzásban három csapat sorakozott fel, s a helyezettek a következők lettek: Beregszász és környéke, Püspökladány, Cegléd. Késő délután a Halász család lépett fel, ezt közös vacsora követette a Beregi Tájház udvarán, ahol a résztvevőknek kiosztották az emléklapokat, a beregi szőttes könyvjelzőket, valamint Nagy Béla (a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka) felajánlásával pólókat is kaptak. A szervezők egész napos vásárral várták az érdeklődőket, a gyerekeket trambulinnal és légvárral, s a találkozó végül hajnalig tartó táncmulatsággal ért véget.

lexi