Indul az első kárpátaljai magyar televízió

A KMKSZ májusban szerződést írt alá a 21 Uzshorod televíziós csatornával. A szerződés értelmében a csatorna műsoridejének felét vásárolta meg a kulturális szövetség, tehát a 24 órás műsoridőből 12 órát a KMKSZ által létrehozandó új kárpátaljai magyar televízió fog szolgáltatni. Az említett csatornán már júliusban elkezdődtek a magyar nyelvű próbaadások. Az induló kárpátaljai magyar televízióval kapcsolatos részletekről Kulin Zoltánt, a televízió nemrég kinevezett vezérigazgatóját, a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság korábbi vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.

– Az ukrán médiatörvény szabályozása szerint az induló magyar tévé regionális televíziónak számít, tehát műsorainak a nyelvi kvóta értelmében 75%-ban államnyelven kell megszólalniuk…

– Ez a csatornára vonatkozik, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy a megvásárolt napi 12 óra műsoridőből még hat órában ukrán nyelvű műsort kell készítenünk, tehát csak hat óra lehet magyar nyelvű.

– Hogyan épül fel majd a műsorstruktúra?

– Mind a reggeli, mind az esti műsoridőn osztozkodnunk kell a másik csatornatulajdonossal. Ezért hét közben majd két-két órás idősávokban jelentkezünk, hétvégeken pedig 2,5–3,5 órás lesz a magyar nyelvű műsor, akárcsak az ukrán nyelvű műsorunk, amit szintén a KMKSZ stábja fog legyártatni.

– Mi lesz a neve az új televíziónak?

– Sajnos a frekvenciaengedély nem teszi lehetővé, hogy más nevet adjunk neki. Megmarad a csatorna neve, annyi különbséggel, hogy a mi műsoraink alatt nem 21 Uzshorod, hanem 21 Ungvár lesz kiírva. A csatorna alapszíne lila-fehér-zöld, a logó is megmarad, csak annyi változtatást végzünk, hogy piros-fehér-zöld lesz, nem direkt módon, hanem ügyesen megszerkesztve.

– Hol és hogyan foghatjuk a 21 Ungvár csatornát?

– A 21 Ungvár földi sugárzású csatorna, az év végéig analóg, de földi sugárzású digitális adása is fogható. Ugyanakkor online, interneten is elérhető az adás, sőt a kárpátaljai kábelszolgáltatók alapcsomagjaiban is benne van. Ismételten hangsúlyoznám, hogy csak 2018 végéig lesz analóg formában fogható, azt javaslom, hogy aki akarja nézni hagyományos módon a televíziót, annak digitális vételi lehetőséget biztosító televízió­készülékre, vagy megfelelő DVB–T2 jelátalakító készülékre (set-top-box) van szüksége.

A földi digitális sugárzás egész Kárpátalján fogható, kivéve Beregszászt és környékét. Ugyanis Kárpátalján hat földi digitális adást sugárzó adó van: Nagybereznán, Ungváron, Munkácson, Huszton, Szolyván és Rahón. Pont Beregszász környékén nincs még ilyen adó, nem véletlen, hogy a megyei közgyűlés levelet intézett a műsorsugárzást biztosító Зеонбуд vállalathoz, hogy a beregszásziak számára is tegyék lehetővé az országos terjesztésű ukrán nyelvű televíziós csatornák vételét, és mivel a 21-es csatorna is benne van a digitálisan választható műsorok listájában, így a 21-es csatornát is.

– Már elindult a televízió próbaadásainak sugárzása…

– A próbasugárzás egy hete tart. Minden este 20 órától van egy félórás műsorunk, kísérleti jelleggel, amit megismétlünk másnap reggel 6 órakor. Ebbe a félórába hírek kerülnek be és dokumentumfilmek, amelyeket kárpátaljai kollégák, illetve határon túl dolgozó magyar kollégáink készítenek. Szeretnénk év végéig úgy felfejlődni, hogy teljesen kitöltsük a rendelkezésünkre álló 12 órát.

– Milyen magyar nyelvű műsorokat terveznek?

– A műsorfolyamban tervezünk hír- és hírháttérműsorokat, gyermek-, szórakoztató és sportműsorokat, közvetítéseket istentiszteletekről, misékről. Magazinműsorokat, különböző rétegműsorokat is fogunk gyártani, amelyeket főleg hét végén lehet majd megnézni. Tervezünk kívánságműsort, illetve folynak a tárgyalások az MTVA-val, tőlük általuk gyártott archív műsorokat fogunk megkapni, illetve olyan magazin- és családi műsorokat, amelyeket át tudnak nekünk adni ingyen és bérmentve. Ezek a Duna és a Duna World csatornán látható műsorok, amelyeket mi akár már aznap megismételhetünk. Azért fontos az ilyen műsorok átvétele, mert nem mindenki tudja nézni Kárpátalján a magyar televíziók műsorát.

Emellett még az MTVA-val folytatunk olyan tárgyalásokat is, amelyek értelmében segítenek majd nekünk a szakmai képzésekben, továbbképzésekben is, mivel a legnagyobb nehézség, amivel jelenleg ez a televízió küzd, az a káderhiány. Tehát a tervek szerint ingyen és bérmentve átjönnek ide Kárpátaljára szakemberek, akik a Duna és a Duna World csatornáknál dolgoznak, és leendő munkatársainkat oktatni fogják beszédtechnikára, hírszerkesztésre, szerkesztésre, operatőri munkára, vágásra, hangmérnöki munkára stb.

– Jelenleg az ön vezetésével a megszűnt Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság Magyar Szerkesztőségének munkatársai készítik a műsorokat. Mellettük keresnek új munkatársakat is?

– Igen. A tervezett műsorstruktúránkhoz hatvantagú gárdát szeretnénk toborozni 2019-ig. A televízióhoz az anyagi feltételek adottak, rajtunk áll, hogy mivel töltjük meg a műsoridőt.

Aki érzi magában, hogy van affinitása vagy érdeklődése a televíziós szakma iránt, akár szerkesztőriporterként, operatőrként, vágóként közreműködne benne, szívesen fogadjuk a jelentkezését. Ez nem azt jelenti, hogy egyből felvesszük, divatos magyar szóval kaszting lesz: megnézzük, mire képes, ha tehetségesnek bizonyul, akkor nagyon szívesen látnánk a sorainkban.

Jelentkezni egyelőre nálam, a kulinzoltan@gmail.com e-mail-címen és Darcsi Karolinánál (darcsi.karolina@gmail.com) lehet. Nincs még külön honlapunk, nincs külön elérhetősége sem ennek a televíziónak, de hamarosan lesz. Addig is várjuk a televíziózás iránt érdeklődők jelentkezését.

Badó Zsolt