Több mint ezerkétszáz kárpátaljai magyar vállalkozó írt alá gazdaságfejlesztési pályázati szerződéseket Beregszászban

A kárpátaljai magyarságnak nyújtott gazdaságfejlesztési támogatás folytatódni fog, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van, idén a támogatások összege már meghaladta a 10 milliárd forintot – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Beregszászban, ahol több mint 1200 vállalkozó írt alá a harmadik körben pályázati szerződést a magyar kormány által a kárpátaljai magyarságnak nyújtott gazdaságfejlesztési támogatás keretében.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott aláírási ünnepségen Magyar Levente hangsúlyozta: „a mostani pályázatok aláírásával meghaladtuk a 10 milliárd forintos összeget, amellyel a magyar kormány az elmúlt két évben segítette a kárpátaljai magyar vállalkozásokat.” Örvendetes, hogy a nehézségek ellenére mintegy ötezer magyar vállalkozó élt a lehetőséggel, és pályázott a magyar kormány által felkínált, a szülőföldön maradást segítő támogatásokra – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte: tapasztalatai szerint sikerült elérni a kitűzött célt, és látható, hogy továbbra is megvan a lelkesedés és elszántság a kárpátaljai magyar vállalkozók részéről. Bejelentette, hogy idén még lesz egy pályázati kiírás az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program keretében, remélhetőleg ezerkétszáz nyertes pályázóval, miáltal elérik majd a 12-13 milliárd forintos támogatási összeghatárt és a hatezres támogatotti létszámot. „A kárpátaljai magyarságnak nyújtott gazdaságfejlesztési támogatás folytatódni fog mindaddig, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van, s ameddig a kárpátaljai magyarok életszínvonala el nem ér egy méltányos szintet. Ebből fakadóan még nagyon sok teendőnk van, a munka dandárja még előttünk áll” – fogalmazott.

Utalva arra, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a közelmúltban szeparatizmus gyanújával vizsgálatot indított az Egán Ede-alapítvány ellen, hangsúlyozta, az alapítvány működése teljes egészében megfelel az ukrán törvényeknek, fel sem merülhet vele szemben semmilyen törvénysértés gyanúja. Hozzáfűzte, reméli, hamarosan tisztázódnak a félreértések, eloszlik minden gyanú, és az alapítvány zavartalanul folytathatja a működését.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a Kárpátaljának nyújtott gazdaságfejlesztési támogatásért, valamint a pályázóknak részvételért, mert szerinte jelenleg Kárpátalján vállalkozni nem könnyű, de rendkívül fontos a helyi magyar közösség jövőjének szempontjából.

A kárpátaljai magyar politikus az Egán Ede-alapítvány elnökeként visszautasította a szervezet ellen az ukrán nemzetbiztonsági hatóság által megfogalmazott gyanúsításokat. „A kárpátaljai magyar vállalkozók támogatása nemcsak a magyar közösség, hanem egész Kárpátalja és Ukrajnai érdekeit is szolgálja, hiszen a támogatások eredményeképpen több ezer vállalkozás és több ezer munkahely jött létre, jelentős mértékben növelve a megye és az ország adóbevételeit” – szögezte le Brenzovics László.

(MTI)